Gazdálkodás
Emelhetik a kisgazdasági támogatások plafonját, és csökkenhet az ellenőrzések száma
Mintha ébredne az Európai Bizottság, és elkezdené belátni, hogy a kompenzáció nélküli túlzó megszorítások és elvárások a gazdálkodókkal szemben, az élelmiszer-biztonságot is veszélyeztethetik. Úgy tűnik, a bizottság hajlandó lehet engedni a korábbi környezetvédelmi szigorból is, amit a közös agrárpolitika átalakításával kapcsolatban fogalmazott meg.
Az Európai Bizottság által tervezett mezőgazdasági egyszerűsítési csomag tovább csökkentené a közös agrárpolitika (KAP) keretében folyósított források környezetvédelmi ellenőrzését – közölte a Politico, amelynek újságírója láthatta a dokumentumot. Mint írták, a bizottság emellett mentesítené a kisgazdákat bizonyos ellenőrzések alól, és megemelné a kisgazdaságoknak kifizetett támogatások felső határát. A közös agrárpolitika átalakítási tervével kapcsolatban azonban erős aggályok fogalmazódtak meg korábban az érdekvédelmi szervezetek részéről.

Forrás: pixabay.com
„Nagyobb egyensúlyra van szükség a követelmények és az ösztönzők között a mezőgazdaság fenntarthatósági átállásának irányításához és az innováció előmozdításához” – írja az uniós végrehajtó hatalom a szóban forgó módosító rendeletének preambulumában. A Politico tudomása szerint a jogszabály enyhítené a már néhány éve működő országos szintű KAP-tervekre vonatkozó feltételeket.
A Világgazdaság korábban megírta, hogy Az Európai Unió legnagyobb agrár-érdekvédelmi szervezete, a Copa-Cogeca nyílt levelet intézett Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben megkongatta a vészharangot a közös agrárpolitika kétpilléres szerkezetének a következő többéves pénzügyi keretben történő lebontására irányuló javaslatokkal kapcsolatban. Meglátásuk szerint történelmi baklövés van készülőben, amelyet szeretnének megakadályozni, ezért nem zárták ki a gazdatüntetés lehetőségét sem.
A témában az Európai Parlament szerdán szavazott, és félreérthetetlenül világossá tette álláspontját, amikor határozottan ellenezte az Európai Bizottság javaslatát egy egységes alap létrehozására, amely veszélyeztetheti a közös agrárpolitika jövőjét. Ehelyett a parlament megerősített mezőgazdasági költségvetést szorgalmaz.
A szerdai plenáris ülésen a parlament elfogadta a jövőbeni többéves pénzügyi keretről szóló saját kezdeményezésű jelentését, amely a bizottság júliusra várható hivatalos javaslatát előlegezi meg. A bizottság egységes alapról szóló ötletére reagálva – amely ötlet egyöntetű aggodalmat váltott ki a mezőgazdasági ágazatban –, az Európai Parlament határozott és egyértelmű üzenetet közvetített: ez a javaslat rossz ötlet.
A Copa és a Cogeca is örömmel üdvözölte, hogy a parlament figyelmet fordít a mezőgazdasági aggályokra. Két kulcsfontosságú módosításra is felhívták a figyelmet, amelyek a KAP külön költségvetési sorának megőrzését hangsúlyozzák a következő többéves pénzügyi keretben, sőt tovább mennek azzal, hogy annak növelésére szólítanak fel. Ez magában foglalja a mezőgazdasági költségvetés inflációhoz való indexálását és további célzott finanszírozási források azonosítását az EU által a mezőgazdasági ágazattal szemben megkövetelt számos átmenet támogatására.
Bár ez a jelentés nem kötelező az Európai Bizottság és a tagállamok számára, egyértelmű politikai jelzést küld, amelyet el kell ismerni és kezelni kell – mutatott rá a Copa-Cogeca érdekvédelmi szervezet. Mint írták, ez a szavazás megerősíti és legitimálja a Copa és a Cogeca aggályait, amelyeket közvetlenül fel kíván vetni a bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel folytatott, korábban kért találkozón, amelyre még nem kaptak választ.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Fókuszban
Az uniós szén-dioxid adó bevezetése várhatóan növelni fogja a műtrágya árát
Január elsején élesedik az a széndioxid-határkiigazító mechanizmus, amely a műtrágya árakra is vonatkozik. Ezt ezen a héten pénteken jelenti be...
Növekvő hitelállomány az élelmiszeriparban
Az élelmiszeripar hitelállománya 3,9 százalékkal 749,2 milliárd forintra nőtt 2025 harmadik negyedévének végére. Az ágazat hitelállományában a kedvezményes hitelek aránya...
Íme a vadgazdálkodást érintő törvénymódosítások
2025. december 16. napján kihirdetésre került az egyes törvényeknek az agrárminiszter feladatkörét érintő módosításáról szóló 2025. évi XCVII. törvény, mely...
Brüsszelben is hallattuk az agrárium hangját
Több mint 100 magyar gazda is részt vett az összeurópai gazdatüntetésen. Közel tízezer fős összeurópai gazdatüntetésre került sor Brüsszelben december...
Mekkora lesz a napraforgó túlkínálat?
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Varga István
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Göcző Mátyás interjú
Ki korán kel, annak kávé kell
Tovább nő a globális gabona- és olajosmag-kereskedelem
Teljesült a 6 tonnás álomhatár
A földforgalmi szabályok módosítása várható
A különböző talajok máshogy reagálnak az öntözésre, itt egy rövid útmutató
USA: kevesebb marhahús, magasabb árak 2025-ben
Új ASP eset a Szentendrei-szigeten, szigorúbb korlátozás lépett életbe
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
