Gazdálkodás

Hírek

Az alföldi baracktermesztők nem rettegnek a közelgő fagyosszentekektől

Elsősorban a csonthéjas gyümölcsöknél csökkenhet jelentősen a várható termésmennyiség. Ugyanis a csonthéj keményedés időszaka közben vagyunk és nem tudják még pontosan felmérni a szakemberek azt, hogy a hidegnek milyen károsító hatása maradt hátra. Akár a termésbetakarítás előtt két-három héttel is jelentkezhet a terméshullás. Mostantól kiegyenlített időjárásban reménykednek a termelők és nem tartanak a közelgő májusi fagyosszentektől sem.  

Akik egyértelműen bizakodnak, azok a dél-alföldi őszibaracktermesztők. Akik annak ellenére várnak jó termést, hogy az elmúlt hetekben – az áprilisi meleget követően – erősen lehűlt a levegő hajnalban az ültetvényeken. Országos kitekintésben azonban már nem ennyire biztató a kép. De már annak a ténynek is lehet örülni, hogy van barack a fán. Gyuris Mihály szatymazi baracktermesztő, a Dél-alföldi Őszibaracktermesztők Szövetségének elnöke szerint a hideg hatását még később lehet majd látni. Ezért óvatosak a gazdák az áprilisi lehűlés következményeit illetően.

Forrás: pixabay.com

“Ha megfázott a magház, az azonnal nem jelentkezik, mert a kis gyümölcs elkezd ugyan érni és akár beérés előtt két héttel képes lepottyanni, így értéktelenné válik. De jelenleg jó termésnek nézünk elébe, főleg ha figyelembe vesszük az elmúlt hét év viszontagságait”–összegezte az elnök.

A gazdálkodók elővigyázatosak voltak és a saját tapasztalataikra hagyatkoztak a fagyveszély miatt, ezért azonnal élesítették a fáklyákat és a füstölőket, még ha nem biztos, hogy szükség is lett volna rájuk. Védekeztek szélgéppel is, de az nem ér el mindenhová, mert vannak nagyobb területek, melyeket a szélgép nem tud teljesen lefedni. A hőmérséklet emelését öntözéssel is próbálták megoldani a termésbiztonság érdekében.

Gyuris Mihály szerint a termésritkítást sem kezdik még el a termelők, mert meg kell várni azt, hogy mi marad a fán, ellenkező esetben véletlenül ép gyümölcstől szabadulnak meg. Még az eső is jókor jött a dél-alföldi ültetvényeken, bár az öntözőcsövek ott álltak mindvégig készenlétben a fák tövénél. Összességében tehát minden adott egyelőre a jó terméshez, ám ahogy a fentiekben is utaltunk rá, országos kitekintésben más a helyzet.

agrotrend.hu / Növényvédőszer

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés