Állattenyésztés

Terjed a szarvasmarhákat sújtó járvány Franciaországban

Gyorsan terjed Franciaországban a szarvasmarhákat fenyegető fertőző csomós bőrgyulladás, a járvány már az ország legfontosabb sajtgyártó vidékeit is érinti. Az első esetet június végén jelentették, a héten már 51 helyen jelent meg és ezer állatot kellett eddig leölni.

Forrás: pixabay.com

A hónap közepén kezdődött meg az állatok oltása, a párizsi mezőgazdasági minisztérium csütörtöki jelentése szerint mintegy százezer szarvasmarha kapta meg eddig a vakcinát. A munkát négy, az Alpokban található megyében kezdték, ahol elsőként jelent meg a kór.

A fertőző csomós bőrgyulladást rovarcsípés terjeszti, a szarvasmarhák mellett érintheti a vízibivalyokat és vadon élő más kérődzőket is.

Lázat, étvágytalanságot, súlyvesztést, általános gyengeséget és hólyagokat okoz az állatok bőrén és csökkenti a tejhozamukat.

Emberek számára nem veszélyes, de gyakran importtilalmat vált ki; ez történt most is, az Egyesült Királyság július 1-től megtiltotta többek között

  • az élőállat,
  • a csíraplazma (ondó, pete és embriók),
  • a nyers tej
  • és a nyers tejipari termékek behozatalát

Franciaországból, tudatta a londoni kormány hivatalos honlapja.

A járvány miatt módosítani kellett a Tour de France kerékpáros körverseny útvonalát is.

Gazdasági hatással jár a járvány

A fertőző csomós bőrgyulladás jelentős gazdasági hatással járhat, mert olyan sajtgyártó vidékeket érint, mint Reblochon, Beaufort és Tomme de Savoie.

Még csak a járvány terjedésének az elején tartunk

– figyelmeztetett a Reuters tudósítása szerint a francia agrártárca.

Az országban mintegy 17 millió szarvasmarhát tartanak, a legtöbbet az Európai Unióban. A World’s Top Export című szakportál összesítése szerint Franciaország volt az értéket tekintve tavaly a világ 4. legnagyobb sajtexportőre 4,3 milliárd dollárral Németország (6,7 milliárd dollár), Olaszország (5,8 milliárd dollár) és Hollandia (5,7 milliárd dollár) mögött.

Az ország adja a globális sajtexport 9,5 százalékát, az öt legnagyobb exportőr cég között két francia van: a Danone és a Lactalis.

Olaszországból szintén június végén jelentették az első esetet. A fertőzés elsősorban Észak-Afrikában gyakori.

Emberre nem veszélyes

Az Állategészségügyi Világszervezet (World Organisation for Animal Health – WOAH) jelentése szerint először jelent meg a kór Olaszországban és Franciaországban, és mindkét országban azonnal meghozták a szükséges intézkedéseket a járvány terjedésének megfékezése érdekében.

A WOAH folyamatosan figyeli a járványügyi helyzetet Afrikában, ahol a  fertőző csomós bőrgyulladás megszokott betegség a szarvasmarhák között, valamint a Közel-Keleten és Ázsiában is.

A szervezet azt is hangsúlyozta a jelentésben, hogy a kór nem csupán az állatokkal közvetlenül érintkezők, hanem azok számára sem jelent veszélyt, akik a fertőzött jószág tejét vagy húsát fogyasztják.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés