Állattenyésztés

Nyitrai Zsolt: megduplázódott a horgászok száma az elmúlt hét évben

 

A kormány és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) együttműködésének köszönhetően az elmúlt hét évben megduplázódott a horgászok száma; az ország legnagyobb civil szervezetének több mint 800 ezer tagja van – mondta a miniszterelnök főtanácsadója pénteken a Facebook-oldalán megjelent videóban.

Az MTI tudósítása szerint Nyitrai Zsolt a videóban azt mondta: a horgászok érdekét szolgálja, hogy a kormány megszüntette a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken, visszaszorította az orvhalászatot, a MOHOSZ lett a legtöbb vízfelület kezelője, az új horgászokmánnyal egyszerűbb lett az ügyintézés, modern eszközökkel segíti a halőrzést és támogatásokat biztosít a horgászegyesületeknek.

Hozzátette, hogy a szervezettel együtt dolgozik a kormány a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián, amelyet még 2024 első felében elfogadhatnak.

Ezután – a remények szerint – fokozatosan megvalósulhatnak azok a fejlesztések, amelyek a horgászok kényelmét, a szabadidő méltó körülmények közötti eltöltését szolgálják.

„Magyarország kormánya azon dolgozik, hogy a legnagyobb civil szervezet idén is tovább tudjon fejlődni. Minden horgásznak jó fogást kívánok 2024-ben is! Görbüljön!” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

A videóban Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke azt mondta, hogy az általa vezetett szervezet 2014 óta stratégiai partnere a kormánynak és az elmúlt tíz évben sok sikerük volt, például az ország legnagyobb civil szervezetévé váltak.

A horgászturisztikai stratégiáról azt közölte, hogy ennek elfogadása után a horgászok jobb körülmények között horgászhatnak.

Megjegyezte, hogy a jövő évben elindítanak egy applikációt, amely a horgászok mindennapjait segíti majd.

agrotrend.hu/MTI

nyitókép: MOHOSZ Facebook-oldala

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés