Állattenyésztés

Nagy az érdeklődés a pulykahús iránt

A baromfihús a legtöbb háztartásban lassan kiszorítja a többi, amúgy közkedvelt húsféleségeket, pedig az elmúlt évtizedben a madárinfluenza miatt kevesebb, így drágább is lett a baromfi. Idén az első háromnegyed évben növekedett a vágások mértéke. Az év vége közeledtével azonban a háziasszonyok mégis gyakrabban vesznek pulykát. A baromfik közül a pulykának van ilyenkor kitüntetett figyelme, amelyből lesz elegendő a boltokban. Ezt erősítette meg a Baromfi Terméktanács.

A pulyka árában nem lesz változás a tavalyi évhez képest, ami jó hír a termelőnek, a feldolgozónak, és a fogyasztónak is, ugyanis az erre az évre áthúzódó válság eredménye az, hogy valamennyi baromfihús ára 15-20 százalékkal csökkent és ez a csökkentett árszint lesz a jövő évi kiindulópont is. Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke szerint különösen a kacsaágazat lett sikeres idén.

Forrás: pxhere.com

Mint azt hozzátette: a szokásos tavaszi madárinfluenza ezúttal megkímélte a kacsa- és a lúdágazatot, ezért valószínűleg az első háromnegyed éves kacsaszám növekedések két számjegyűek lesznek, valahol a 10 és a 15 százalék között. Ugyanez jellemző a hízott árura, tehát a tömött, májra hizlalt kacsákra és libákra is. A pecsenyelibánál inkább a piaci kereslet visszaesése fogta vissza a termelést nem csak idehaza, hanem Nyugat-Európában is. -nyilatkozta az elnök.

A csirkeágazat is igen jól teljesített ebben a háromnegyed évben, bár ebben az esetben nem beszélhetünk két számjegyű növekedésről, hanem csak 4 és 5 százalék közötti lesz ez a változás.

Majdnem egy hónapja azonban a fél országra terjedt ki a madárinfluenza járvány, ami válogatás nélkül pusztít és halmozott kárként foghatjuk fel azt, hogy hónapokig arra a területre tíz kilométeres zónán belül a hatóság nem enged telepíteni semmilyen baromfifajtát. A hatósági intézkedések megalapozottak, és azt a célt szolgálják Bárány László szerint, hogy a jövőben ne terjedjen tovább a madárinfluenza Borsodtól Csongrádig.

A fertőzés miatt a tenyésztők egy évben csak fél évet tudnak igazából dolgozni, ezért a Dél-Alföldön sokan döntöttek úgy tavaly, hogy nem csinálják tovább és más megélhetés után néznek. A terméktanács tapasztalatai szerint is egyre kevesebben vállalják a kockázatot. A tömés és hizlaló ágazatban a nemzedékváltás ráadásul nem történt meg, ezért a 30 – 40 évesek, akik szeretnének belépni a munka világába, azok nem vállalják a heti 7 napos munkarendet. Ezért visszaesik a tenyésztők száma, a másik oldalról megközelítve pedig ezek olyan prémium termékek, amelyek helyett a fogyasztók azokat a termékeket vásárolják meg, melyeket képesek lesznek megfizetni.

A pulykahús termelés és vágás úgy csökken legalább 15 százalékkal az idén, hogy ezt az ágazatot még nem érte el a madárinfluenza.

agrotrend.hu / novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés