Állattenyésztés
Fókuszban
Most van itt az ideje fejleszteni a juhágazatban
Új támogatási rendszer, új időjárási és piaci kihívások, munkaerőhiány. Ezekkel kell megküzdenie a kiskérődző ágazatnak a jövőben. A bárányárak sosem látott magasságban szárnyalnak, a juhtartást azonban nagyon át kell gondolni a változó körülmények miatt ahhoz, hogy jövedelmezően lehessen csinálni.
2023-ban a megszokott támogatási rendszer teljesen átalakult, új feltételekkel és új módon kellett a támogatásokat megigényelni és a szükséges szakmai igazolásokat kiadni, beszerezni. Az Államkincstár új ellenőrzési rendszere bizonytalanná és hektikussá tette a támogatások folyósítását, ami a gazdálkodás tervezhetőségét jelentősen nehezítette. Az MJKSZ igyekezett minden segítséget megadni tagjainak a kifogások benyújtásához, valamint az Agrárminisztériumnál kezdeményezték az ENAR-jogszabály módosítását. Fontos lenne, hogy idén újra kiszámíthatóvá váljon a támogatások folyósítása és az ellenőrzések módja – tájékoztatta lapunkat Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezető igazgatója.
Csökken a gyepek állateltartó képessége
Át kellene gondolni az állattartást a hagyományosan juhtartó területeinken. A legelők hozama, eltartóképessége folyamatosan csökken, ahogyan a legeltethető napok száma is. Azok a juhtartók lesznek a legnagyobb veszélyben a közeljövőben, akik nem tudják szántón megtermelni maguknak a kiegészítő tömeg- és abraktakarmányt. A csapadékmennyiség nem, csupán az eloszlása változik, és a hőségnapok száma is növekszik. A Sebők Családi Gazdaságban idáig lucernára alapozott takarmányozást folytattak, amellyel az a gond, hogy több kaszálás is a legmelegebb időszakra esik, a hozamok jelentős mértékben csökkentek. Ezt őszi vetésű gabonaszenázs, fűszenázs termelésével próbálták helyettesíteni, így küszöbölték ki a nyári aszályt és biztosították az állandó minőségű takarmányt – osztott a meg lapunkkal Minárovics Máté.
A juhállomány méretét mindig úgy kell meghatározni, hogy extrém száraz évben is tudjunk legeltetni.
Minőségalapú árképzésre van szükség
Továbbra is a 24-30 kg közötti bárányok iránt nagyobb a kereslet, de időszakonként a nehézsúlyú, 35 kg feletti – akár 50 kg-os – bárányokat is igényli az új és más fogyasztói szokásokkal rendelkező társadalmi réteg. Fontos, hogy a termelők és a kereskedők között kialakuljon a kölcsönös bizalom és a folyamatos kommunikáció. Jelenleg ugyan a keresleti piac eladhatóvá tesz minden típusú és súlyú bárányt, de fel kell készülni a jövőre, ami kor esetleg csak bizonyos kritériumoknak megfelelő állatokra lesz jól fizető kereslet. A tartási körülményeinkhez és a technológiánkba legjobban illeszkedő és ott termelni tudó fajtát nekünk kell megválasztani, de az árualapot és annak milyenségét mindig a kereslethez kell alakítani. Holló Mátyás, az MJKSZ elnöke szerint ez akkor működik a majd jól, amikor a bárányokat nem csak súly, hanem minőség szerint kategorizálva veszik át, és ez pozitív hatással lesz a juhászok bankszámlájára is.
Országos szinten kívánatos volna az 1,5-ös szaporasági mutatót elérni.
A túl drága bárány tönkreteszi a feldolgozót
Az élő bárány piacán az elmúlt időszakban soha nem látott mértékig emelkedett a magyar bárány felvásárlási ára. Sajnos ez a mérték már akkora, hogy veszélyeztetheti a bárányhús eladhatóságát. A vágóhidak már 1,5-2 EUR/kg hátrányban vannak vágott test tekintetében, azaz ennyivel drágább például az ír báránnyal szemben, ha magyar bárányt vágnak. Hogy ez az ár meddig marad fent, nem könnyű előre jelezni, de Antal Gábor, a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet elnöke úgy gondolja, tartósan ilyen különbség nem fog maradni, valamilyen szintű korrekció mindenképp várható a piacon.
A juhágazat jövedelmezősége nem elsősorban a támogatások mértékétől, hanem a termelés hatékonyságának jelentős növelésétől függ.
Egyelőre marad a keresleti piac
Jelenleg a magyar vágóbárány ára az uniós rangsor legtetején áll. Ez nagyban gyengíti a versenyképességünket, különösen az exportpiacokon. Az ilyen nagy kilengéseket maga a piac szokta helyre rakni, ahogy az történt 2022-ben a gabona esetében is. Juhász Pál, a Kapos Ternero Kft. ügyvezetője óvatosságra inti ezzel kapcsolatban a termelőket és a kereskedőket egyaránt, hogy ne következzen be a juhágazatban az a hirtelen visszaesés, ami akkor történt. Talán azért van nagyobb biztonságban a báránypiac, mert a kereslet globálisan és uniós szinten is töretlenül nagy, és egyik nagy juhtartó országban sincs olyan árualap, ami nagymértékben letörhetné az árakat.
agrotrend.hu / Magyar Állattenyésztők Szövetsége