Állattenyésztés

Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének nyílt törzstenyészeti szemléje

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete nyílt törzstenyészeti szemlét tartott az Abaúji Charolais Kft. csobádi telepén 2023. október 18-án. A 10 órakor kezdődő eseményre nemcsak az egyesület tagjai kaptak meghívást, hanem charolais tenyészbikát használó más tenyésztők is.

A megjelenteknek Jancsó István egy rövid tájékoztató keretében ismertette az Abaúji Charolais Kft. történetét és gazdálkodását, majd elkezdődött a szemle. A törzstenyészetekben kétévente esedékes törzstenyészeti szemle keretében – ez esetben az előzetesen teljesítményük alapján kiválogatott 44 tehén – összbenyomásos küllembírálatára került sor. A legalább két, legfeljebb öt elléssel rendelkező, átlag feletti borjakat nevelő, minden évben megellő, valamint korábban már minősített idősebb tehenek kerültek kiválogatásra, melyeket a Bujdosó Márton törzstenyésztő, Németh György, a Tenyésztési Szakbizottság elnöke és Darmó-Csőke Dóra tenyésztésvezető alkotta háromtagú bizottság bírált. A külleme és a teljesítménye alapján Bikanevelő, Elit bikanevelő vagy Embriódonor minősítéssel tüntették ki őket, ha arra alkalmasnak ítélték. Az így megszerzett minősítést a tehén élete végéig viselheti, viszont a 6. elléstől kezdődően minősítése már nem változhat, hacsak kiemelkedő életteljesítménye miatt jogosult nem lesz az Aranytörzskönyvbe való bekerülésre.

Forrás: pxhere.com

Könnyebben megszerezhető a törzstenyészet cím

Jelenleg 18 törzstenyészet működik az egyesületben, és még jónéhány tenyésztő tervezi, hogy megszerzi a közeljövőben ezt a megtisztelő címet. A törzstenyészetté válás feltételei is egyszerűbbé váltak az elmúlt időszakban, legfontosabb kritérium, hogy 20 db kétszer ellett, A törzskönyves tehénnel kell rendelkeznie a jelöltnek, hogy legyen elegendő minősíthető állat. A genetikai fejlesztés ma már nemcsak mesterséges termékenyítéssel, hanem tenyészbika-behozatallal és embriótranszfer-programmal is helyettesíthető a vonatkozó szabályzatunk szerint.

agrotrend.hu / Magyar Állattenyésztők Szövetsége

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés