Állattenyésztés
Jelentős előrelépés az egyik állatbetegség kezelésében
Németországban sikeresen teszteltek tudósok egy száj-és körömfájás elleni, mRNS-technológián alapuló vakcinát, amely várhatóan sikeresebben szorítja majd vissza a vírus terjedését, mint a korábbi oltóanyagok – jelentette be a greifswaldi székhelyű Friedrich Loeffler Intézet (FLI).
Az intézet szóvivőjének tájékoztatása szerint az új technológián alapuló vakcinához – ellentétben a jelenleg rendelkezésre álló oltóanyagokkal – a vírus genetikai kódjának csupán töredéke is elég ahhoz, hogy immunválaszt hozzon létre.

Forrás: pxhere.com
A kísérleteket egy magas biztonsági fokozatú állatorvosi laboratóriumban végezték a Balti-tengeren lévő Riems szigetén, Greifswald városához közel – tudatta az intézet, hozzátéve, hogy a kísérletek során 24 szarvasmarhát fertőztek meg a vírussal, köztük 18 olyat, amelyik megkapta az új mRNS vakcina két adagját. Az eredmények szerint a beoltott állatok egyikén sem jelentkeztek a betegség tünetei és sokkal kevésbé voltak fertőzők, mint oltatlan társaik.
Ez volt az első alkalom, hogy jelentős mennyiségű kísérleti alanyon tesztelték a száj-és körömfájás ellen kifejlesztett vakcinát, a kutatók pedig abban bíznak, hogy az így immunizált állatok nem lesznek terjesztők sem.
A vakcinát a bejelentés szerint amerikai és ausztrál vállalatokkal közösen fejlesztik, azonban a jóváhagyási kérelem benyújtásához még további kutatásokra van szükség.
agrotrend.hu / Infostart
