Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Állattenyésztés

Gazdálkodás

Gyerekek fejleszthetnek személyes és vezetői készségeket a lovakkal való munka során

Lendületet vett az EYLE projekt. Az Equestrian Young Leaders Europe (EYLE) projekt tavaly októberi hivatalos indulását követően jól halad.

Magyarország is résztvevő nemzet, itthon „Lovas apród program”-ként válhat majd ismertté a kezdeményezés.

A Fenna Westerduin holland programmenedzser által vezetett májusi kétnapos kurzus keretében lehetőség nyílt a programot működtető lovardák meglátogatására, valamint egy egész napos edzői workshopon való részvételre. A rendezvényen Bulgária, Norvégia és Magyarország képviselői vettek részt, az EEF projektmenedzserei, valamint a svéd szövetség képviselője is. Az EYLE projekt a Hollandiában és Svédországban már létező programokon alapul, és a két szövetség tudásmegosztása tette lehetővé egy európai szintű vezetői kezdeményezés létrehozását is.


Fotó: Rita / Pixabay

A kurzuson a csoport felkeresett két – a holland programban aktív – lovasiskolát, hogy megértsék, hogyan működik a projekt gyakorlati szinten. Lehetőség volt beszélgetni a már meglévő coachokkal és fiatal résztvevőkkel, hogy megtudják, hogyan építhető fel egy sikeres modell. A két lovasiskola egymástól meglehetősen eltérő felépítéssel rendelkezett, ami fontos tanulságokkal szolgált arról, hogyan lehet a program szempontjait az egyes lovasiskolákhoz igazítani, és közelebb hozni a kulcsfontosságú vezetői foglalkozásokat a fiatal lovasokhoz.

Itthon a program szakmai koordinátora Kovács Eszter, aki Budapesten a Nemzeti Lovarda tudásközpontjában adott átfogó tájékoztatást a kezdeményezésről.

agrotrend / NAK – Pető Krisztina

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés