Állattenyésztés

Felütötte fejét a kéknyelv-betegség

Hollandiában megugrott a kérődző állatokat megtámadó kéknyelv-betegség eseteinek száma – közölték a holland hatóságok csütörtökön, a járvány Belgiumban, Franciaországban és Németországban is terjed.

A holland agrárminisztérium szerint a megbetegedések száma csütörtökre elérte a 3087-et, ami ezerrel több, mint a hétfőn közzétett jelentésben rögzített esetek száma. Egy hónappal ezelőtt még csak mintegy 100 megbetegedést jelentettek.

A járvány legelőször 2008-ban jelent meg Hollandiában, majd 2023 szeptemberében ismét terjedni kezdett.

Forrás: pxhere.com

Belgiumban a megbetegedés mintegy 670 állatot érint, az élelmiszerlánc biztonságáért felelős szövetségi ügynökség legfrissebb adatai szerint, míg augusztus első hetében csupán 87 esetet jelentettek be.

David Clarinval belga szövetségi agrárminiszter csütörtökön azt javasolta, hogy a kéknyelvbetegség-járvány miatt a szarvasmarha- és juhtenyésztést ismerjék el válsághelyzetben lévő ágazatoknak.

„Azzal, hogy ezeket az ágazatokat válsághelyzetben lévőnek ismerjük el, egyszerűsítjük a társadalombiztosítási járulékfizetés elhalasztása vagy mentessége iránti kérelmek kezelését” – hangsúlyozta a miniszter sajtóközleményében.

A vírus okozta betegség egyéb állatokra és az emberre nem veszélyes.

A kórokozót kizárólag a Culicoides nemzetségbe tartozó törpeszúnyogok terjesztik. A betegség súlyossága eltérő a különböző fogékony fajok körében. A tünetek juhok esetében általában súlyosabbak – lesoványodás vagy elhullás – a szarvasmarhák rendszerint kevésbé érzékenyek a betegségre. A fertőzött állatoknál az elhullási arány viszonylag alacsony, de a betegség súlyos szövődményekkel járhat, így sokáig elhúzódhat.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés