Állattenyésztés

Elindult a Kamara ”Tények/tévhitek – Állattenyésztés” tematikus aloldala

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer-előállítás területén kiemelt feladatának tekinti a tagjai, a közvélemény és a döntéshozók minél szélesebb körű, hiteles forrásból származó információkon alapuló tájékoztatását, az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az állattenyésztési ágazatban tevékenykedő gazdálkodók megbecsülésének helyreállítását, ezért egy újabb, ”Tények/Tévhitek – Állattenyésztés” című aloldallal bővítette honlapját.

A most elindított tematikus aloldal célja, hogy az állattenyésztéshez, állattartáshoz és az állatitermék-előállításhoz kapcsolódó cikkeken, videókon, kiadványokon és információs kártyákon keresztül mutassa be az állattenyésztési ágazat valódi helyét, szerepét a gazdaságban, a társadalomban és a bioszférában, ezáltal is hozzájárulva az ágazatot övező polarizáció megszüntetéséhez.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer-előállítás területén kiemelt feladatának tekinti a tagjai, a közvélemény és a döntéshozók minél szélesebb körű, hiteles forrásból származó információkon alapuló tájékoztatását, az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az állattenyésztési ágazatban tevékenykedő gazdálkodók megbecsülésének helyreállítását, ezért egy újabb, ”Tények/Tévhitek – Állattenyésztés” című aloldallal bővítette honlapját.

Illusztráció: agrotrend.hu

A most elindított tematikus aloldal – melybe a júliusban, azonos névvel elindított ”Tények/Tévhitek – Állattenyésztés” videóaloldal is beintegrálódott – célja, hogy felhívja a figyelmet az állattenyésztési ágazatnak a gazdaságban, a társadalomban és a bioszférában betöltött kiemelkedő szerepére, a vidéki élethez való kapcsolódására, kihangsúlyozza az állati eredetű termékeknek az élelmezés-biztonságban és a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásban betöltött megkérdőjelezhetetlen jelentőségét, ezáltal is hozzájárulva az ágazatot övező polarizáció megszüntetéséhez.

A folyamatosan bővülő tartalmú tematikus aloldalunkon az ”European Livestock Voice”, azaz az Európai Állattenyésztés Hangja elnevezésű csoport, valamint egyéb, hasonló gondolkodású hazai és nemzetközi szervezetek, valamint az ENSz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete, a FAO által közzétett anyagok érhetőek el magyar nyelven.

Az aloldalon megjelentetett, az állattenyésztéshez, állattartáshoz és az állatitermék-előállításhoz kapcsolódó cikkek, videók, kiadványok és információs kártyák segítségével igyekszünk minél hatékonyabban eloszlatni az egyes alkalmazott állattenyésztési gyakorlatokkal, az állatgyógyászati készítmények – különös tekintettel az antibiotikumok – és a takarmány-adalékanyagok használatához kötődő esetleges állat- és humánegészségügyi kockázatokkal, valamint az állatok szállításával és vágásával kapcsolatos tévhiteket. Bemutatjuk továbbá az állattenyésztési ágazat erőforrás-felhasználásával, az egyes növényi alapú imitátum termékekkel, valamint a laboratóriumban előállított tenyésztett ”élelmiszerekkel” kapcsolatos legfrissebb, tudományos környezeti és humánegészségügyi tanulmányok eredményeit.

A tematikus aloldalunkon annak indulásakor 16 kiadványt, 6 különböző kategóriában – állattenyésztés, állategészségügy, állatjólét, takarmányozás, környezetvédelem, élelmezés- és élelmiszer-biztonság – megközelítőleg 100 szakmai cikket, 94 videót és számos infókártyát találhatnak az oldalra ellátogató érdeklődők.

A létrehozott aloldal jelentősége megkérdőjelezhetetlen, hiszen napjainkban az európai állattenyésztőket – az egyre szigorodó klíma- és környezetvédelmi, valamint állategészségügyi és -jóléti szabályozásoknak való megfelelés mellett – a számos esetben szélsőséges nézeteket valló civil szervezetek előretörése, és az általuk képviselt úgynevezett ”zöld kérdések” is újabb és újabb kihívások elé állítják. Az ágazatot érő – számos esetben egyoldalú szemléletet tükröző és nem tudományos alapokon, vagy féligazságokon nyugvó támadások – pedig alapvetően befolyásolják az európai fogyasztók gazdálkodókról, az állattenyésztésről, az állattartásról, valamint az állatitermék-előállításról alkotott véleményét.

Hiszünk abban, hogy az elmúlt időszakban egyre erősödő állattenyésztés és állati termék-előállítás ellenes narratívákkal szemben az egyik leghatékonyabb eszköz a megfelelő és valós tényeken alapuló kommunikáció.

Javasoljuk, hogy folyamatosan kövesse figyelemmel a ”Tények/Tévhitek – Állattenyésztés” aloldalunkra felkerülő tartalmainkat, ahol heti rendszerességgel újabb szakmai cikkek, nemzetközileg elismert szakértőkkel készült videóinterjúk, infografikák és információs kártyák jelennek meg az állattenyésztés, az állattartást és az állatitermék-előállítás témaköreiben.

Bízunk abban, hogy a folyamatosan bővülő tartalmú felületünk szélesíti az állattenyésztéshez, állatitermék-előállításhoz kapcsolódó ismereteket, sokrétűbb perspektívát nyújt a társadalom egésze számára és ezáltal hozzájárul az ágazat minél szélesebb körű elfogadottságának megteremtéséhez.

NAK/Borovka Zsuzsa

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés