Az állattenyésztést tévesen okolják a világjárványok megnövekedett kockázatáért

Tudományos szakemberek álláspontja szerint nem a belterjes, zárt tartási rendszerek vagy az úgynevezett "intenzív" gazdálkodás növeli a járványok megjelenésének és terjedésének kockázatát, éppen ellenkezőleg. Egy állatorvosok és ökológusok által készített fontos tanulmány megállapította, hogy a külterjes vagy "szabadtartásos" rendszerek növelhetik az állatok által terjesztett járványok kockázatát. A kevésbé intenzív gazdálkodási módokhoz képest azonban a zárt tartási rendszerek, amelyekben a termelő állatokat ellenőrzött körülmények (például kontrollált hőmérséklet, páratartalom, szellőzés) között, fedett létesítményekben tartják csökkenthetik a járványok és a veszélyes betegségek, köztük a SARS, a BSE, a madárinfluenza és a COVID-19 kialakulásának kockázatát.

A Royal Society Open Science tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerzői szerint a zárt állattartási rendszerek kevésbé kockázatosak, mivel az állatokat védett körülmények között, magas állategészségügyi sztenderdek betartása mellett tartják, azok könnyebben ellenőrizhetők. A zárt tartási rendszerekben továbbá kisebb az esély arra, hogy a haszonállatok vadon élő állatokkal érintkezzenek, így mérséklődik a kockázata a veszélyes vírusok elszabadulásának.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSz) és más szervezetek azon jelentései ellenére, amelyek az "intenzív állattenyésztést" szeretnék összefüggésbe hozni a zoonózisok terjedésével az említett tanulmány szerzői azzal érvelnek, hogy a "nem intenzív" vagy "alacsony hozamú" gazdálkodási rendszereknek sokkal több termőföldre van szüksége ugyanannyi élelmiszer előállításához, ezáltal ezek a termelési rendszerek hozzájárulnak az élőhelyek további csökkenéséhez. Ennek eredményeképp a betegségeket hordozó vadon élő állatok, például a denevérek és a rágcsálók kiszorulnak a természetes élőhelyeikről, ezáltal közelebb kerülnek a haszonállatokhoz és az emberekhez.

Fotó: European Livestock Voice

Harriet Bartlett, a tanulmány fő szerzője az alábbiakat állítja:

"Az intenzív vagy a nagy hozamú állattenyésztési rendszereket okolják a világjárványokért, de azok, akik az intenzív gazdálkodási rendszerektől a szabadtartásos rendszerek felé történő elmozdulást követelik, gyakran nem veszik figyelembe a kevésbé intenzív gazdálkodási rendszerek járványügyi kockázatait és különösen ezen rendszereknek a földhasználatra gyakorolt következményeivel nem számolnak. Az alacsony hozamú gazdaságoknak sokkal több földterületre van szükségük ugyanannyi mennyiségű élelmiszer megtermeléséhez, mint a magas hozamú gazdaságoknak. Az extenzív, alacsony hozamú gazdálkodásra való széles körű áttérés a természetes élőhelyek hatalmas területeit pusztítaná el, illetve zavarná meg. Ez növelné a vírusok átterjedésének, azaz a fertőzések vadon élő állatokról történő közvetlen átadásnak a kockázatát. Tekintettel arra, hogy az élőhelyek beszűkülése megzavarja a vadon élő állatokat, ezáltal azok a következő világjárványok vírus gazdái lehetnek, továbbá fokozódna a vadon élő állatok és az emberek, valamint a haszonállatok közötti érintkezés kockázata.”

A cambridge-i és a leeds-i egyetemek állatorvosainak és ökológusainak jelentéseiben pedig az alábbiak olvashatók:

”Az alacsony hozamú gazdaságok jellemzően nagyobb állatállománnyal, rosszabb biológiai biztonsággal rendelkeznek, több munkaerőt és nagyobb mezőgazdasági területet igényelnek, ami eltérő, de nem feltétlenül alacsonyabb megbetegedési kockázatot hordoz magában, mint az azonos mennyiségű élelmiszert előállító, magasabb hozamú rendszerek.”

”Az intenzív gazdálkodási rendszerekről az extenzifikáció felé történő globális elmozduláshoz majdnem akkora földterületre lenne szükség, mint India, ami elkerülhetetlenül megnövelné a betegségek átterjedésének kockázatát. A természetes élőhelyek átalakítása és szétaprózódása pedig azt jelentené, hogy olyan helyeken gazdálkodunk, ahol korábban a vadon élő állatok életterei voltak, ennek eredményeként a haszonállatállományok és az emberek közvetlenebb, közelebbi kapcsolatba kerülhetnek az élőhely beszűkülés miatt stressz alatt álló vadon élő állatok populációival" – mondja Harriet Bartlett.

Giuseppe Pulina professzor, az olasz Carni Sostenibili szervezet elnöke – akit a világ 1 000 legjobb állattenyésztési szakterülettel foglalkozó tudósa közé sorolnak – kifejtette:

"Paradox módon az állatok zárt tartása nagyon magasfokú biztonságot nyújt. Ezzel szemben a szabadban tartott állatok sokkal inkább ki vannak téve az egyes állatbetegségeknek, különösen, ha nincsenek aktív védekező mechanizmusok, kettős kerítés és folyamatos szerológiai ellenőrzés. Másrészt a zárt tartási rendszerekben olyan magas szintű állategészségügyi sztenderdeket alkalmaznak, amelyek garantálják, hogy ha a betegség be is jutna a gazdaságba, akkor azt azonnal észlelnék. Tehát az adott állattartó telepet azonnal járványkitörési gócnak minősítenék és az állategészségügyi hatóságok haladéktalanul megtennék a szükséges intézkedések".

agrotrend.hu / NAK