Állattenyésztés

AM: Decemberben további jelentős összegek segítik a tejágazatot

 

Az előlegfizetést követően, az év utolsó hónapjában a tejágazat szereplőihez uniós és nemzeti forrásból további kifizetések érkeznek, jelezve a kormányzat elkötelezettségét az ágazat irányába – írta cikkében a kormany.hu.

A tejtermelés a mezőgazdaság kiemelt jelentőségű ágazata, amelynek jelentős szerepe van a lakosság jó minőségű, egészséges élelmiszerrel való ellátásában, a foglalkoztatásban és a hozzáadott érték termelésben egyaránt.

Az ágazat kibocsátása 2023-ban 309 milliárd forint volt, amivel az állattenyésztés kibocsátásának ötödét, 19 százalékát, a mezőgazdaság kibocsátásának 7 százalékát adta.

Forrás: kormany.hu

A kormány az utolsó negyedévben több körben indított jelentős mértékű kifizetéseket a tejtermelő gazdaságok munkájának segítésére. Szeptemberben, az átmeneti nemzeti tejtámogatás jogcímén, a 2022. évi jogosultságok után 3 600 tejtermelő 9,1 milliárd forint kifizetésben részesült.

Ezt az uniós forrásból finanszírozott, termeléshez kötött, tejhasznú tehén támogatás előlegfizetése követte októberben és novemberben, ezen a címen 2 500 tejtermelő számára 8,1 milliárd forintot utalt a Magyar Államkincstár.

Az előlegfizetési időszak lezárultát követően újabb utalásokra nyílik lehetőség. Az átmeneti nemzeti tejtámogatás esetében, december első hetében 2 200 termelő számára már a frissített, 2023. évi történelmi bázisjogosultságok után is megérkezett az első kifizetés, összesen mintegy 7,9 milliárd forint értékben.

Ezen a héten pedig – az ellenőrzési folyamatok előrehaladásának köszönhetően – a részfizetésekkel folytatódik az uniós forrásból finanszírozott termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése. Ez várhatóan 2 700 termelőt érinthet, összege pedig 7 milliárd forint lehet.

Az ősz kezdete óta, a területalapú támogatásokon felül, így már több mint 32 milliárd forint érkezik a tejtermelő gazdaságok számlájára. Azon gazdálkodóknál, ahol a kérelmek ellenőrzésének előrehaladása ezt megengedi, a Magyar Államkincstár végfizetéseket is kezdeményez majd még az év vége előtt.

agrotrend.hu/kormany.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés