Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Állattenyésztés

A nagy meleg nem csak nekünk, a szarvasmarháknak is nehéz

Megfelelő oxigénmennyiség és belmagasság, jó szigetelés, valamint párakapu, vízágyak, automata trágyaszállító és takarmányozó. Mindegyik tényezőre és berendezésre szükség van ahhoz, hogy a haszonállatok valahogy elviseljék ezt a hőséget. Mivel nem az idei nyár az első ilyen, ami kihívás elé állítja a tenyésztőket, ezért már hosszú évek óta felkészülten kell ezt az időszakot várniuk. Egy biztos: más az étvágya ilyenkor az állatoknak is, de az automatikus etetőrendszer többszöri kínálására jobban elfogadják a takarmányt, amelynek köszönhetően nem esik vissza például a tejtermelés szintje.

Forrás: Pixabay

A hagyományos istállókban akár 20 százalékkal is visszaeshet a termelés volumene, az új istállókban ez csak 5 százalékra tehető a kíméletes tartási körülmények miatt. A folyamatos kánikula nem csak az emberi, hanem az állati szervezetet is megviseli: ha a napi átlaghőmérséklet 25 fok fölé megy, akkor már hőstresszről lehet beszélni. Legyengül az immunrendszer, a szaporodásuk sem úgy működik, ezáltal kevesebb tejet adnak, vagyis hősokk érheti őket.

Az állattenyésztésben dolgozó szakemberek szerint nem csak embert, hanem haszonállatot próbára tevő időszak ez a mostani, sőt még jobban megviseli őket, hiszen a genetikai állományuk távoli kontinensről származik, de legalábbis hűvösebb tájakról érkeztek Európába. Ezért ma már minden olyan elemmel rendelkezik egy korszerű istálló, amely segíti a megfelelő komfortérzetüket.

Ilyen a párakapu és a frekvenciaváltós ventilátor. A tápanyag gazdálkodásban is változást igényel a hőség, ezért az emészthető rosthányadot növelni kell, mivel kisebb az étvágyuk, így kevesebb tápanyagot vesznek fel, viszont abban a kevesebb tápanyagban koncentráltabb legyen jelen a fehérjetartalom. Fehérjében gazdag szilázst és szenázst, valamint nedvesebb takarmányokat érdemes adni az állatoknak.

A vízutánpótlás is nagyon fontos: naponta akár 70-80 litert is képesek meginni, ezért a megfelelő vízfelszínt mindenképpen biztosítani kell a számukra. Az általánosan előírt állatonkénti 7 centiméteres felülethez képest másfélszer annyi lenne az ideális, hogy ne kelljen sokat várniuk a vízre, mert ilyenkor a szokásosnál többször megjelennek az itatónál.

A NÉBIH szerint is fontos a bőséges vízellátás. A zárt térben tartott állatok – mint például a nyulak vagy a csirkék – jóléte nagyban függ az automatikus szellőztető berendezésektől. Ha ezeknek a gépeknek bármilyen meghibásodása lenne, azonnal meg kell javítani. Olyan berendezéssel kell ellátni ezeket az automata rendszereket, amely meghibásodás esetén azonnal riaszt.
Azoknak az állatoknak, amelyeket kifutóval rendelkező ólban tartanak, biztosítani kell az árnyékos területet is. A sertések például e nélkül könnyen leégnek a tűző napon.

Ha hőség idején kell szállítani bármilyen haszonállatot, érdemes éjszaka vagy kora hajnalban indulni, ez kevésbé viseli meg az állatok szervezetét. A nyolc órát meghaladó utaztatás kizárólag speciális állatszállító járművel engedélyezett, aminek többek között van megfelelő légcsere-rendszere és az ivóvízellátás is biztosított benne.

 

Agrotrend.hu/ novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés