Keresés
Close this search box.

Állattenyésztés

A malacfarokkurtítás a múlté – Van jobb megoldás!

A farokrágás gyakori probléma a sertéstartó gazdaságokban. Megelőzése, megszüntetése érdekében sokszor alkalmazzák a gazdák a rutinszerű farokkurtítást, amely állatjóléti szempontból kifogásolható módszer. Jó tudni, hogy a farokrágás kiváltó okainak megszüntetésével jó eséllyel megelőzhető a farokrágás kialakulása – áll a NAK oldalán.

A farokrágás többtényezős probléma

A legtöbb sertéstartó találkozott már azzal a helyzettel, hogy az állományában az állatok rágják egymás farkát. A farokrágás általában a stressz jele, amit előidézhet többek között a nem megfelelő mikroklíma, az ingerszegény környezet, a zsúfoltság, az állatok között kialakuló versengés, a nem megfelelő takarmányozás vagy az állatoknál jelentkező egészségügyi problémák. A farokrágáson, mint közvetlen következményen túl, a közvetett okozatok is súlyosak lehetnek. Romolhat az állatok egészségi állapota, megnőhet az antibiotikum-felhasználás, a csökkenő termelékenység pedig tetemes gazdasági kárt okoz.

Dr. Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő: „Természetes, hogy a gazdák megoldást keresnek a problémára. A farokkurtítás rutinszerű alkalmazása azonban állatvédelmi szempontból rossz fényt vet a sertéstartásra, ezért felelős gazdaként mindent meg kell tenni az állatok jólétének növelése, valamint a stresszfaktorok elkerülése érdekében, megelőzve a farokrágás kialakulását. Ehhez mind az Európai Unió, mind pedig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ajánlásokat, útmutatókat dolgozott ki amelyek a sertések viselkedésének megfigyelésére és a farokrágás okainak kiküszöbölésére helyezi a hangsúlyt.”

Kulcsfaktorok a farokkurtítás megelőzéséhez

Az  ajánlások szerint hat kulcsfaktor szempontjából érdemes megvizsgálni a gazdaság működését az állatjóléti felelős, valamint a telepet ellátó szolgáltató állatorvos bevonásával.

  1. Környezetgazdagító anyagok
  2. Hőkomfort, levegőminőség és fény
  3. Egészség és jó kondíció
  4. Versengés
  5. Étrend
  6. A karám környezete és a tisztaság

Ezek mentén  megfigyelhetjük a sertések általános állapotát, viselkedését és környezetét. A jó egészségi állapot biztosítása a legmegbízhatóbb módja a farokrágás elkerülésének. A tiszta, lehetőség szerint almozott, nem zsúfolt,  megfelelő világítással rendelkező tartási hely, a megfelelő minőségű kiegyensúlyozott étrend és a friss víz szintén alapvető feltételei a sertések jó közérzetének. Fontos az is, hogy az állatok kiélhessék velük született ösztöneiket (turkálás, szaglászás, rágás  és fürkészés), amihez ingergazdag környezetre van szükségük.

Figyeljünk a farokrágás jeleire!

Ha az állományban észrevesszük a farokrágás kezdeti jeleit – szőrtelen vagy lógó farok, farokcsóválás, nyugtalanság és harapásnyomok –, azonnal reagáljunk! Mielőbb távolítsuk el a rágást kezdeményező állatot az állományból, valamint kezeljük a sérült egyedeket! Adjunk megfelelő mennyiségű környezetgazdagító anyagokat (pl. kenderkötél, friss fa,  szalma).

Dr. Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő: „A berögzült sertéstartói hagyományok helyett új szemléletre van szükség. A kulcsfaktorok szem előtt tartásával folyamatos odafigyeléssel időben észrevehetjük a problémákat, még mielőtt az állatok között elterjedne a farokrágás. Drasztikus beavatkozás helyett válasszuk a preventív állattartói magatartást!”

Kérjük a sertéstartókat, tájékozódjanak a rutinszerű farokkurtítás megelőzésének lehetőségeiről!

https://portal.nebih.gov.hu/farokkurtitas-megelozese

agrotrend.hu / NAK / NÉBIH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés