Igazságos iparnak tekinteni a mezőgazdaságot?

Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában a mezőgazdasági üzemeknek az ipari kibocsátásokról szóló irányelvbe történő belefoglalásának következményeire, valamint az irányelv előírásainak a családi gazdaságokra gyakorolt ​​lehetséges negatív hatásaira hívja fel a figyelmet. Számos érvet sorakoztatnak fel amellett, hogy miért kellene visszatérni az Európai Parlament mezőgazdasági tevékenységek alkalmazási körére vonatkozó mandátumában foglaltakhoz.

Forrás: pixino.com

Az ipari kibocsátásokról szóló irányelv (IED) az Európai Unió fő eszköze az ipari létesítményekből származó szennyezőanyag-kibocsátások szabályozására, amely irányelv a káros ipari kibocsátások EU-szerte történő csökkentésével az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmét biztosítja. Értelmetlen dolog a mezőgazdasági üzemeket is belefoglalni ebbe az irányelvbe, és úgy kezelni őket, mintha iparágak lennének.

Az Európai Bizottság első javaslata óta az uniós mezőgazdasági szervezetek és mezőgazdasági szövetkezeti csoportok felhívták a figyelmet az irányelv számos, a családi gazdaságra gyakorolt ​​lehetséges negatív hatásaira. Ez az aggodalom továbbra is szembetűnő. Mivel a szövegről eddig is tárgyaltak, megállapítható, hogy az IED a brojlercsirke ágazaton túl aránytalanul sújtja a sertéstartókat, a tojástermelőket és az egy baromfiféléket tenyésztő gazdálkodókat, az további terheket ró a vegyes gazdaságokra. Ezért fontos, hogy az Európai Parlament megtartsa eredeti álláspontját a mezőgazdasági tevékenységek körével kapcsolatban.

A mezőgazdaság nem ipari ágazat, ezért nem igazságos annak tekinteni azt. Az EU-ban a baromfik túlnyomó többségét olyan családi gazdaságokban állítják elő, amelyek távolról sem ipari létesítmények és azok gyakran más állattenyésztési vagy növénytermesztési tevékenységeket is végeznek együttesen működésük során. Az istállózott és a szabadtartásból származó tojásokat főként kis (<30 000 tyúk) és közepes méretű gazdaságokban állítják elő, ahol kevesebb, mint 100 000 tojótyúk van. Ilyen formában az állattenyésztést ipari tevékenységként kezelni, függetlenül a használt elnevezéstől, teljesen értelmetlen és téves felfogásokhoz, képzetekhez vezethet a lakosság fejében, egy olyan időszakban, amikor a városi és a vidéki lét közötti szakadék egyre mélyül.

Ráadásul a kibocsátásokat alig fogják csökkenteni az ilyen intézkedések. Az Európai Bizottság hatásvizsgálata szerint az ideiglenesen elfogadott küszöbérték csak csekély mértékben lesz hatékony a kitűzött cél, azaz a mezőgazdaságból származó üvegházhatásúgázok (ÜHG) kibocsátásának 3%-nál alacsonyabb szintre történő csökkentésére vonatkozó célkitűzés elérésének tekintetében. A 2012 és 2013 közötti referencia-időszakban az EU-ban 8443 gazdaság rendelkezett IED-engedéllyel, amelyből egyedül csak Spanyolország 2374-et tett ki, ezt követte Németország, Hollandia és Olaszország. Azokban az országokban, ahol a tenyésztést és a hizlalást hagyományosan ugyanabban a gazdaságban végzik, a 90-120 kocát számláló gazdaságok is az irányelv hatálya alá tartozhatnak, mivel a sertéshizlaldákra vonatkozóan megállapított küszöbértékek irreálisak. Ebben az esetben a sertéstelepek akár 90%-a is érintett lehet.

A lefedett gazdaságok százalékos arányát tehát erőteljesen alulbecsülték és az állategységek (Livestock Unit – LSU) használata nem javasolt. A számosállat-egység (ÁE) a különböző állatfajok táplálkozási- vagy takarmány-igényén alapuló szabványosított mérőszám, amely lehetővé teszi az állatállományok fajonkénti kombinálását, közös egységre hozását. Az ÁE helyett a jelenlegi IED-szövegben szereplő „férőhely” kifejezés használata megakadályozná a szektoron belüli megkülönböztetést. Az Európai Bizottság hatásvizsgálata továbbá az ÁE, mint osztályozási egység használatát ellenezte: „A számosállat-egységek határértékként való közvetlen használata bonyolult és nem javasolt, mivel túlságosan eltérhet a baromfi és a sertés intenzív tenyésztéséhez kapcsolódó BAT (Best Available Techniques – Elérhető Legjobb Technikák) referencia-dokumentumban (IRPP BREF) rögzítettektől és a nemzeti rendszerek jelenlegi végrehajtásától, ami további adminisztratív terheket okozhat”.

Ezenkívül a sertéságazat termelése az elmúlt évtizedben visszaesett, de nem a sertésállomány-létszámok változásának arányában, ami az átlagos állományméret növekedéséhez vezetett. Ugyanez a tendencia a baromfi- és tojástermelő gazdaságok esetében is megfigyelhető. Számos kis- és középméretű gazdaság eltűnése súlyosbítja a jelenlegi koncentrációs tendenciát. Annak ellenére, hogy egyes tagállamokban a sertéstenyésztés erősen specializálódott (pl. a termelők vagy a malacok nevelésére, vagy a hízósertések előállítására összpontosítanak), ez nem mindenhol van így.

Az EU sertéságazatának ez a heterogenitása egyedülálló kihívás elé állítja azokat a családi gazdasági rendszereket, ahol a sertéstenyésztés és a hizlalás ugyanabban a gazdaságban történik („fialástól a befejezésig”), és a gazdaságokban nagyobb számú állat kerül majd az IED szabályozás alá. Ennek eredményeként az irreális új alkalmazási kör (350 ÁE) sok kis- és közepes méretű gazdaságot veszélyeztet. Ráadásul a háromoldalú egyeztetést követően kiadott szöveg olyan kategóriákat is tartalmaz, amelyek jogilag nem egyeztethetők össze a hatályos szabályozásokkal. A „malacok ≤ 20 kg”, mint kategória meghatározása nem egyértelmű, mivel a definíció szerint a malac a következő: „sertés a születéstől az elválasztásig”. Ezt szintén sürgősen tisztázni kell, mivel ezen kategória rögzítése a sertéstenyésztéssel kapcsolatos ismeretek hiányáról tanúskodik.

Ezenkívül a baromfi- és tojástermelő telepekre vonatkozó 280 ÁE határértéket önkényesen, az ágazat sokféleségének figyelembevétele nélkül állapították meg, ami érinti a pulykatenyésztő telepeket is. Elmondható továbbá, hogy az ökológiai termelést csak és kizárólag a sertéságazat tekintetében vették ki az irányelv hatálya alól. A biogazdálkodás a sertéstenyésztésben mindössze 1%-ot teszi ki! A tojástermelő gazdaságokra azonban továbbra is nagy nyomás nehezedik a ketreces tartásról történő átállás következtében, az uniós intézmények számára tehát a szabályozás kontraproduktív, ugyanis azáltal, hogy a baromfiágazat tekintetében a biogazdálkodás nem került ki az irányelv hatálya alól az nem ösztönzi a szabadtartásos és ökológiai rendszerekre történő átállást. A biotermelés a tojáságazat esetében valós értéket képvisel, a jelenlegi termelési rendszerek 7,1%-át teszi ki (a szabadtartásos tojástermelés esetében 15,5%-ot). Valós tendenciát láthatunk a tekintetben, hogy a fogyasztók a tojásvásárlás során egyre alacsonyabbra teszik a mércét. Ismételten ugyanarra a következtetésre jutunk: kulcsfontosságú, hogy a politikai döntéshozók komolyan és átfogóan mérlegeljenek minden olyan állatfajt, amelyre a szabályozás hatással lesz a gyakorlatban.

Ez igazságtalan az ökológiai baromfi- és tojástermeléssel szemben és nem tisztességes a vegyes gazdaságokkal szemben sem. Az EU számos régiójában gyakori, hogy egy gazdálkodó hagyományos termelési rendszerben baromfit és sertést, vagy akár monogasztikus és kérődző állatokat is tart, vagy pedig az, hogy a vegyes rendszereket alkalmaz, így az esetleges piaci zavarokat könnyebben tudja áthidalni, ellensúlyozni azáltal, hogy az egyik termelés rendszer veszteségét a másik termelési rendszer bevételeivel kompenzálja. Mivel a vegyes gazdaságokban eltérő működési szabályokat kell alkalmazniuk a gazdálkodóknak, a rájuk nehezedő teher viszonylag nagyobb lesz, mint az egyféle termelési rendszert alkalmazó gazdaságoknak, ugyanis előfordulhat, hogy duplikálódnak az adminisztratív terhek és több BAT-ot kell alkalmazniuk.

Ki kell hangsúlyozni továbbá azt is, hogy az ipari kibocsátásokról szóló irányelv felülvizsgálatára irányuló javaslat nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely biztosítaná, hogy az uniós gyártókra vonatkozó követelményeket kölcsönösen alkalmazzák a harmadik országokból importált termékekre is, ez pedig komoly problémát jelent az uniós gyártók számára. Például a főként Brazíliából, Thaiföldről és Ukrajnából importált baromfihúst és tojást átlagosan sokkal nagyobb méretű gazdaságokban állítják elő, mint az uniós gazdaságok mérete és olyan országokban történik a termelés, ahol nincsenek vagy igen korlátozottak a környezetvédelmi szabályozások.

agrotrend.hu / Magyar Állattenyésztők Szövetsége