Fókuszban
Folytatódik Budapest környékének egyik legnagyobb erdőfelújítása
A Pilisi Parkerdő Zrt. Pomázon végzi a Főváros térségének legnagyobb erdőátalakítását, amelynek során a faültetvény természetességi állapotú öreg, egyre veszélyesebb nyáras helyett – jó eséllyel akár négy kategóriával is jobbnak minősülő – természetszerű állapotú elegyes kocsányos tölgyes erdőt hoz létre. A Parkerdő tavaly 60 ezer facsemetét ültetett el szoros együttműködésben a helyi közösségekkel, a csemeték jó állapotúak, fejlődnek. 2025 első negyedévében az öreg, veszélyes nyáras erdő megmaradt részének letermelésével folytatódnak a munkák.
A Pomáz nyugati részén, a Messeliától délnyugatra húzódó területen, korábban védettséget nem élvező, kifejezetten faanyagtermelésre ültetett nyárfa monokultúra volt. A terület sokáig állt “gazdátlanul”, csak néhány éve került a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésébe. A korábban itt nőtt nyárfákat eredetileg azért ültették, hogy a közeli gyümölcsösök által használt szállítóládák alapanyag-ellátását biztosítsák. A terület fáinak egészségi állapota erősen leromlott, a kifejezetten balesetveszélyes ültetvényen nagyon nagy volt a fakidőlés kockázata. Ezért elengedhetetlenül szükséges volt a területen álló faállomány lecserélése és más fafajokkal történő felújítása a környéken lakók, itt kirándulók biztonsága, valamint a terület ökológiai értékének növelése érdekében.
A Pilisi Parkerdő Zrt. Pomáz önkormányzatában értő, a település természeti értékei iránt elkötelezett partnert talált az egykori gazdasági erdő Pomázi Parkerdővé történő átalakításához. A 2022 nyarán kezdődött felújítást a Pilisi Parkerdő Szentendrei Erdészete végzi, a Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának elvei alapján. A munkálatok két ütemben zajlottak és zajlanak majd most is. Az első ütemben a terület délkeleti felén megtörtént a fakitermelés és talaj-előkészítés, majd az új parkerdő csemetéinek ültetése.
„A pomázi nyáras átalakítás első ütemében 60 000 db kocsányos tölgy és más elegyfajok csemetéit ültettük el pomázi óvodások és iskolások segítségével 2022-ben: a csemeték a második, idei vegetációs időszakot is a jól vették, fejlődésük egyelőre problémamentes, idén 20-40 cm-t nőttek. Az egynyári lágyszárú vegetációt augusztus végéig meghagytuk a területen, fontos szerepük a forró, aszályos időszakokban a csemeték árnyalása, védelme. A téli időszakot már ápoltan várta az új erdősítés.” – foglalta össze Tóth Kristóf, a Pilisi Parkerdő Szentendrei Erdészetének vezetője.
Az egyre aszályosabb és forróbb nyarakkal járó tűzkárok megelőzése érdekében a Parkerdő szakemberei a már újratelepített területen és a munkálatok folytatása során is úgynevezett tűzvédelmi pásztákat alakítanak ki, melyeket gyakran tárcsázva mentesítenek az éghető növényzettől
A Pomázi Parkerdő területén még lábon álló öreg nyáras állomány letermelésére egy ütemben 2025 január és március között kerül sor, ezen a területen az erdősítést a Parkerdő 2025 őszi időszakára tervezi.
„A tavaszi ültetéseket a klímaváltozás miatt egyre jobban érintik az aszálykárok. A Pomázi Parkerdő kialakítása során a csemeték biztos megeredésére törekszünk, ezért időzítettük az erdősítést őszre.” – adott magyarázatot Tóth Kristóf az ütemezésre.
A Pomázi Parkerdő kialakításának második ütemében 6,06 hektár nyár ültetvényerdőt termelnek le, majd hektáronként 10 ezer kocsányos tölgy csemetét, valamint elegyfafajként, gyertyánt, hegyi juhart, vadkörtét és vadalmát ültetnek.
Az új erdő közösségi szolgáltatásainak, a benne kialakítandó sétautak nyomvonalának tervezése és megvalósítása a helyi közösséggel történő jövőbeli konzultáció alapján történik, így a Pilisi Parkerdő Pomázon egy ökológiai és közösségi szempontból is hasznos városierdő-fejlesztési projektet valósíthat meg.
Agrotrend.hu/ Pilisi Parkerdő