Farkas Sándor a Csongrád-Csanád vármegyei település óvodájának szomszédságában, ahol tíz kislevelű hársfát ültettek el, azt mondta, a Minisztérium célja, hogy a települések 100 ezer sorfával gazdagodjanak 2026 végéig.

Az államtitkár felidézte, az agrártárca 2019-ben hirdette meg az Országfásítási Programot, a következő évben pedig elindult a Településfásítási Program. Az első négy ütemben 56 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, ennek 2,5 milliárd forintos költségeit a vidékfejlesztési pályázatból fedezték.
A programban tizenhárom fafajtát, elsősorban hárst, kőrist és szilt ültetnek a pályázó településeken. A földlabdás facsemetéket a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja – tudatta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

Az Agrárminisztérium összehangolt fásítási és erdősítési programjainak a célja, hogy 2030-ra az ország területének 30 százalékát tegyék ki a fával borított térségek. Ennek érdekében 184 millió facsemetét ültetnek el, ebből 172 milliót a Vidékfejlesztési Program keretében – közölte az államtitkár.
Farkas Sándor kitért arra is, az Újszülöttek erdeje programban országosan mintegy egymillió, a Mintafásítási program keretében hétmillió fát ültettek. A teljes magyar erdőállomány fenntartására, bővítésére, értékeinek megőrzésére 310 milliárd forintot fordít a magyar kormány az Agrárminisztériumon keresztül – mondta a politikus.