Saját rendezvényeink
Dr. Kovács Péter lett 2023-ban Az Év Agrárembere
Jubileumi fennállását ünnepelte Az Év Agrárembere kitüntető díj, ugyanis 10. alkalommal szervezte meg az Agrotrend Csoport a mezőgazdaság egyedülálló elismerését. A díjat 2014-ben azzal a szándékkal alapították, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett pedig a közjóért is sokat tesznek.
A szervezők 2023-ben is tizenegy kategóriában keresték Az Év Agráremberét, amelyek az Agrárgépészet, az Agrárinnováció, az Állattenyésztés, az Élelmiszeripar, az Erdőgazdálkodás, a Fiatal Gazda, a Jövő Agrárszakembere, a Kertészet, a Növényvédelem, az Ökológiai gazdálkodó, a Szántóföldi növénytermesztés kategóriák voltak.
A színvonalas rendezvényt Mátrai Zoltán az Agrotrend Csoport ügyvezetője kezdte meg beszédével, aki kihangsúlyozta az elmúlt tíz év kihívásait, ami Az Év Agrárembere köré csoportosult. Megjegyezte, hogy az agrártársadalom tevékenysége a lehető legjobb kezekben van, hiszen ezek a rendezvények megmutatták, hogy a legjobbak dolgoznak azon, hogy a magyar ember egészségben és összetartásban élhessen a megtermelt élelmiszerek és a kiváló munkaerő által. Hozzátette azt is, hogy a tíz év alatt számtalan barátság született, ami csak még erősebbé tette a gazdatársadalmat.

Fotó: agrotrend.hu
Az Év Agrárembere 2023-ban: Dr. Kovács Péter

Fotó: agrotrend.hu
Gratulálunk a győzteseknek!
agrotrend.hu
Szijártó Bálint, a Limagrain Hungária Kft. ügyvezetője arról számolt be köszöntő beszédében, hogy a mezőgazdaság szereplőinek sikerességét a Limagrain büszkén támogatja, hogy a gazdáknak szakértelmet és minőséget biztosíthasson, zárszóként pedig megköszönte, hogy Az Év Agrárembere kitüntető díj táptalajt biztosít arra, hogy az agrárium legjobbjait együtt ünnepelhessük.

Fotó: agrotrend.hu
Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke folytatta a vendégek üdvözlését, aki arról számolt be, hogy Az Év Agrárembere és az Agrotrend Csoport által szervezett díjátadó gálák egy olyan elismerést tükröznek, ahol egyértelműen megmutatkozik, hogy a gazdatársadalom kiemelkedő teljesítményt nyújt a magyar agráriumnak és az ország egészének is egyaránt.

Fotó: agrotrend.hu
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke Eppel János kiemelte, hogy a kiemelkedő munka az elismerendő és ez az agráriumban tökéletesen megmutatkozik az Év Agrárembere kitüntető díj által.

Fotó: agrotrend.hu
Dr. Fazekas Sándor egykori Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter is tiszteletét tette az eseményen, ahol elmondta, hogy az a legfontosabb a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek, hogy találják meg az élhető és a legegyszerűbb megoldásokat közös erővel és összefogással.

Fotó: agrotrend.hu
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs is hangsúlyozta köszöntő beszédében, hogy nagyon sok olyan agrárember él itthon, akinek csak a közvetlen környezet tudja, hogy valójában milyen jó szakember, de ezen a rendezvényen nekik is hangot adhatunk és együtt lehetünk büszkék rájuk. Hiszen munkát adnak, példát mutatnak, közösséget kovácsolnak, és értéket adnak nemzetünk számára.

Fotó: agrotrend.hu
Dr. Nagy István agrárminiszter köszöntésében inkább köszönet volt a díjátadó gála résztvevőinek, amely egyszerűen így szólt: „Egy agrárminiszternek nincs más dolga, mint amikor ilyet lát, hogy annyit mondjon, köszönöm és gratulálok!”

Fotó: agrotrend.hu
A 2023-as Az Év Agrárembere kitüntető díj kategóriagyőztesei
Az Év Agrárgépésze 2023-ban: Hári Zsolt
Az Év Agrárinnovátora 2023-ban: Dr. Teszlák Péter
Az Év Állattenyésztője 2023-ban: Dr. Huth Balázs
Az Év Élelmiszeriparosa 2023-ban: Dr. Kovács Péter
Az Év Erdőgazdálkodója 2023-ban: Sulyok Ferenc
Az Év Fiatal Gazdája 2023-ban: Göbölyös Károly
A Jövő Agrárszakembere 2023-ban: Dr. Vona Viktória
Az Év Kertésze 2023-ban: Nemes-Nagyné Vas Andrea
Az Év Növényvédelmi Szakembere 2023-ban: Füzi István
Az Év Ökológiai Gazdálkodója 2023-ban: Dezsény Zoltán
Az Év Szántóföldi Gazdálkodója 2023-ban: Kaitz Ákos
Az Erste Bank különdíjasa
Nemes-Nagyné Vas Andrea
A közönségdíjas
Dezsény Zoltán
Rövid összefoglaló videó a gáláról