Keresés
Close this search box.

Fókuszban

Hírlevél

Partnereink eseményei

ÉBSZ-GÉPSHOW 2024

Hosszas előkészületeket követően 7 év után kerül újra megszervezésre az Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetségének immár 5. rendezvénye, mely ezúttal az ÉBSZ-GÉPSHOW nevet kapta.

A Szövetség közel 30 tagvállalatot tömörít és 2007-ben azzal a céllal került megalapításra, hogy egy olyan rendezvényt tudjon saját hatáskörben megszervezni, ahol a látogatók a gépeket nemcsak távolról csodálhatják meg, hanem azokat biztonságos keretek között ki is tudják próbálni, sőt, más gépekkel össze tudják hasonlítani. Az első rendezvény 2007-ben került megrendezésre a Sóskút mellett található homokbányában, ahol egy rendezvénysátor fogadta a látogatókat. A sátorból lehetett megközelíteni a statikus kiállítói területet, ahol a hagyományos kiállítás alapján a kiállítók olyan termékei kerültek bemutatásra, melyek bár megtekinthetők voltak kívül-belül, azok mozgatására nem volt lehetőség. Ezen túl különböző gépkategóriákban lettek dinamikus zónák kialakítva, ahol az oda regisztrált gépmodelleket az érdeklődők a szükséges jogosítvány birtokában ki is próbálhattak munka közben.

A rendezvénynek hatalmas sikere volt, nem volt kérdés, hogy van rá igény minden piaci oldalról tekintve. A közgyűlés akkor azt a határozatot fogadta el, hogy háromévente kerüljön megszervezésre a kiállítás, ami egészen 2020-így is volt. Abban az évben a világjárvány átírta a forgatókönyvet, és egészen 2022-ig terítékre sem került a rendezvény kérdése. 2022-ban már körvonalazódni látszott egyfajta építőipari recesszió, így csupán a 2024-es évben történő megszervezésre adott felhatalmazást a közgyűlés. A helyszín a 2017-es évhez hasonlóan a Tököli repülőtér lesz, a dátum pedig szeptember 26-28.

A szövetség kiállítási munkacsoportja nagy elánnal fogott bele a rendezvény megszervezésének, annál is inkább, mert minden kiállító hatalmas elvárásokkal van iránta, hiszen immár 7 éve ilyen méretű és színvonalú rendezvényen senkinek sem volt alkalma bemutatni újdonságait, találkozni partnereivel, újakkal megismerkedni. A rendezvény célja, hogy kimondottan az építőipari gépekkel kapcsolatos termékeket, szolgáltatásokat vonultassa fel és mutassa be az érdeklődőknek. A közel 4 hónap alatt több, mint 50 kiállító jelezte részvételi szándékát, így a folyamatosan növekvő területigények mellett ma azt látjuk, hogy mindegy 4 hektáron, közel 400 gép és számos további kiegészítő kerül bemutatásra.

A kilátogatók azonban nem csupán arra számíthatnak, hogy sok modern és szép gépet láthatnak, azokból 8 kategóriában mintegy 70 darabot ki is próbálhatnak, sőt, kezelői tudásukat össze is hasonlíthatják másokéval, ugyanis minden délelőtt és délután megrendezésre kerül a gépkezelői ügyességi verseny, melyet a Szövetség díjjal is jutalmaz majd. Előzetes regisztráció mellett biztosíthatja majd a helyet magának bárki, ezzel kapcsolatos részletek a szövetség weblapján lesznek elérhetők (www.epitogepszovetseg.hu). Azok, akik nem annyira bátrak, hogy megmutassák mennyire ügyesen kezelik a gépeket, beérhetik azzal is, hogy a GépShow Arénában nézik meg a folyamatos gépbemutatókat, ahol egy szakképzett, sokszor gyári kezelő mutat be különböző gépekkel egy látványos, megkoreografált mozgáskombinációt. A gyerekek sem fognak unatkozni, a csütörtöki szakmai napot követően a pénteki és főként a szombati nap abszolút gyermekbarát lesz, különböző beltéri- és kültéri a gépes szakmához köthető programok várják a különböző korosztályokat, 14 éves korig a rendezvényre történő belépés díjtalan. Azok se essenek kétségbe, akik a sok program alatt megéheznek, ugyanis az 1300 m2-es rendezvénysátor egy elkülönített részén melegételekkel, a rendezvény külső részének különböző pontjain pedig streetfood jellegű ételkínálattal várjuk a vendégeket.

A rendezvény készpénzmentesített, azonban a saját bankkártyák és NFC eszközök használatán túl lehetőséget biztosítunk készpénz ellenében feltöltőkártya igénylésére is a helyszínen. Újdonság, hogy a rendezvényre történő bejutás nem térítésmentes, a jegybevételeket a rendezvény élményelemekkel való feltöltésére fordítjuk. A helyszínen váltott jegyek 4.000 Ft-ba, míg az elővételben megváltott jegyek 2.500 Ft-ba fognak kerülni. A jegyértékesítés már elkezdődött, sőt, elővásárlási kedvezménnyel most mindösszesen 2000 Ft-os áron kínáljuk őket megvételre a www.epitogepszovetseg.hu oldalon. A parkolás a helyszínen biztosított és díjmentes, továbbá dolgozunk azon is, hogy megoldjuk a helyszínre tömegközlekedési eszközzel történő eljutás lehetőségét is egy magánjárat beállításával, mely a HÉV vonalat köti össze 2 buszvonallal és a rendezvény helyszínével.

Az előttünk álló 3 hónap alatt még rengeteg további ötletet próbálunk megvalósítani annak érdekében, hogy mindenki számára eredményes, maradandó emlék legyen a 2024-es ÉBSZ-GÉPSHOW! Várunk minden érdeklődőt a régió legnagyobb építőgépes eseményére!

Kelemen Gábor
ÉBSZ Elnökségi tag

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés