Elindult a szavazás Az Év Agrárembere díj jelöltjeire

Prof. Dr. Gyuricza Csaba fővédnök, Zsigó György, a 2015-ös fődíjas, illetve Mátra Zoltán címzetes egyetemi docens, főszervező – fotó: agrotrend.hu

– 2013-ban, amikor ezt a díjat megálmodtam és kollégáimmal egy magas presztízsű, jól szervezett díjkiírássá raktuk össze, azt a célt tűztük ki, hogy évente találjuk meg hazánk Agráremberét, aki amellett, hogy jó szakember, sokat tesz a közjó előremozdításáért. Személyesen is sok ilyen kollégát ismerek, büszke is vagyunk rájuk, különösen, akik elvállalják a jelöltséget, tudván, hogy nem mindenki nyerhet – mondta az agrotrend.hu-nak Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens, Az Év Agrárembere kitüntető díj főszervezője

Idén több mint 130 kolléga jelöltségének örvendhetünk. Döntőbe azonban csak 33 kerülhet közülük; kategóriánként 3 jelölt. Egyet az internetes szavazók juttatnak tovább, 2 kollégát azonban a zsűri, amely független (politikailag és szakmailag is) döntést hoz majd, kifejezetten azt szem előtt tartva, hogy kinek milyen a társadalmi szerepvállalása, ki lehet majd példaképe a magyar agrártársadalomnak. 

– Jelöltjeink óriási szegmesét ölelik át a mezőgazdálkodásnak, a növénytermesztéstől az egyetemistákig. Köszönöm mindenki részvételét, jelölőkét, jelöltekét és a szavazókét is – tette hozzá a főszervező.

Fontos tudni, hogy szavazni négyóránként lehet, regisztráció után. Egy személy csak egyszer szavazhat ezen időintervallumon belül. Ha esetleg azonosíthatóan kiderül ennek az ellenkezője, akkor a szervezők kitiltják a szavazót. Mátrai Zoltán kiemelte, tisztességes, nyílt és méltó szavazást remélnek, erre kérnek minden szavazót is.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés