Az Országfásítási program részeként elindult a településfásítási program ötödik, tavaszi ültetési időszaka – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonudvaron, ahol tíz keskenylevelű kőrist...
Az ország zöldvagyona hozzájárul korunk egyik legnagyobb kihívásának, az éghajlatváltozás ütemének lassításához, ezért az erdőtelepítésekkel és az erdőgazdálkodással kapcsolatos programokat idén is jelentős figyelem kísérte. Kiemelten...
Az Országfásítási program részeként 2020-ban indított Településfásítási program sikeres, amit az is mutat, hogy az indulás óta ez év végéig több mint kétezer településen 56 ezer...
Az unió részéről eddig direktívával irányított erdészeti szaporítóanyag-termelést és -forgalmazást az Európai Unió Bizottsága a jövőben már rendeleti szinten fogja szabályozni – olvasható a Nébih...
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
Az MDB gyárat Mario Di Base alapította 1977-ben Abruzzóban. A cég eleinte mezőgazdasági pótkocsik gyártásával foglalkozott kimondottan szőlészeti alkalmazásra. A...