Apró lépésekkel, de felfelé kúszik a felvásárlási ár, főleg a fő termesztőkörzetekben. Szeptember második hetében ismét emelkedett a léalma felvásárlási ára Lengyelországban. Bár ennek mértéke az...
Úgy tűnik, mégsem olyan magas az ipari alma aránya a termésben, de még nagyon messze a tavalyi árszint. Lengyelországban a nagy feldolgozók augusztus közepe óta igyekeztek...
Reményt adhat azonban, hogy idén a sárgarépa kínálata bizonyosan szűkösebb lesz az európai piacokon, mint a korábbi években. Lengyelországban a sárgarépa nagybani ára továbbra is igen...
Az augusztusi meleg időjárás kedvezően hatott az állományok fejlődésére, így jelentősen bővült a kínálat. Lengyelországban a július végi stabilizációt követően jelentősen csökkent a paprika ára a...
Még úgyis, hogy az első, optimistának tűnő prognózisok szerint az idei termés 5%-kal elmarad majd az előző évi mennyiségtől. Lengyelországban július folyamán továbbra is nyomott maradt...
A bőséges kínálatnak és az olcsó magyar és szerb importnak köszönhetően több mint 20%-kal alacsonyabb a görögdinnye átlagára az előző évinél. Lengyelországban augusztus elején a szezonális...
A tavalyinál 12%-kal nagyobb termés várható a GUS első, korai prognózisa szerint. Lengyelországban a sárgarépa nagykereskedelme az ilyenkor szokásos fázisába lépett: a korai, drága áru egyre...
A kedvezőtlen időjárás miatt óriási a hiány szabadföldi uborkából, ami a hajtatott tételek árát is növeli – igen hasonló a piaci helyzet a tavalyihoz. A freshmarket-info...
Az időjárás kedvezőtlen alakulása miatt szűkös a kínálat a piacokon – és rövid távon nem is várható jelentős változás. Lengyelországban július végén a nagybani piacokon a...
Az árak emelkedése a kínálati csúcs végét jelzi – a drágulásnak az olcsó import szab gátat. Július közepén kezdődött meg a lengyel nagybani piacokon a görögdinnye...