A halottainkról való megemlékezés fontos az identitásunk, a családtörténetünk, saját lelki békénk szempontjából. Méltó és szép cselekedet. Ugyanakkor sokat tehetünk azért, hogy mindenszentekkor, illetve halottak napján...
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek – mondta Raisz...
Egy közepes budapesti kerületben keletkező teljes napi hulladékmennyiséget – több mint 43 tonnát – szedtek össze és szállítottak el a Budapesti Közművek munkatársai a tűzijátékot követően....
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
Az MDB gyárat Mario Di Base alapította 1977-ben Abruzzóban. A cég eleinte mezőgazdasági pótkocsik gyártásával foglalkozott kimondottan szőlészeti alkalmazásra. A...