Estétől a Dunántúl nagy részén erősen megnövekszik a felhőzet, beborul, eközben keleten változó vastagságú fátyolfelhőzet lesz az égen. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon időnként megélénkül a...
Az éjszaka első felében kisebb-nagyobb felhőtömbök vonulnak nyugatról kelet felé, melyekből főleg a Dunántúlon fordulhatnak elő záporok. Ezt követően nagyrészt derült lesz az ég, de az...
Borult, párás, kisebb körzetekben ködös lesz az idő. Néhol kialakulhat szitálás, ónos szitálás, esetleg hószállingózás. A felhőben levő tájakon zúzmara lerakódásra kell számítani. A légmozgás gyenge...
Jobbára felhős idő várható, főleg a Dunától keletre lehetnek kevésbé felhős tájak, valamint időszakok is. Hózáporok – nagyobb eséllyel továbbra is északkeleten – előfordulhatnak. Az északnyugati,...
Délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, de az északkeleti harmadban reggelig borult marad az ég. Főként utóbbi helyen fordulhat elő havazás, amit havas eső, eső vált,...
A köd, illetve rétegfelhőzet ismételten terjeszkedik, de a Dunántúlon továbbra is maradnak derült tájak. A borult, ködös, párás részeken előfordulhat szitálás, ónos szitálás, illetve zúzmaraképződés. Többnyire...
Borult lesz az ég. Többfelé várható havas eső, havazás, délen eső is. A keleti határvidéken azonban érdemi mennyiség nem fog esni, és a Dunántúl északnyugati részein...
Északnyugat felől beborul az ég, és az éjszaka második felében már több helyen számíthatunk gyenge esőre – az északi hegyekben, illetve a keleti határvidéken néhol kezdetben...
Délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, reggelre beborul az ég. Késő estétől délnyugat felől csapadéksáv érkezik, ami reggelig nagyjából hazánk déli, délnyugati felén okoz az...
Az éjszaka során egyre nagyobb területen számíthatunk köd, illetve rétegfelhőzet képződésére. Hajnalra az ország legnagyobb részén már borult idő várható. A ködös tájakon szitálás, ónos szitálás...