Az északi tájakon is fokozatosan szakadozik a rétegfelhőzet, de közben délnyugat felől változó vastagságú felhők érkeznek, így hajnalban általában erősen felhős idő várható. Elsősorban északkeleten, majd...
A derült tájakon ismét terjeszkedik a rétegfelhőzet, valamint nagy területen képződik tartós, sűrű köd, így hajnalra a legtöbb helyen újból erősen felhős vagy borult ég valószínű....
Nyugat felől frontális felhőzet érkezik, ami a Dunántúlon borult időt okoz, míg keletebbre reggelig még vékonyabb lehet a felhőzet. Késő estétől egyre többfelé várható eső, záporeső...
Északnyugat, észak felől fokozatosan csökken a felhőzet. Helyenként – nagyobb eséllyel délen – lehet eső, zápor, de éjfél után már kicsi a csapadék esélye. Hajnalra a...
Az ország nyugati, délnyugati részén a magasszintű felhőzet időszakosan vastagszik, ugyanakkor a keleti országrészben lehetnek derült tájak és időszakok, így ott, valamint a Dráva mentén foltokban...
Estére nagyobb területen kiderül az ég, majd az éjszaka második felében észak felől kisebb-nagyobb felhőtömbök érkeznek, melyekből északkeleten néhol előfordulhat gyenge eső. Az északnyugati szél főként...
Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, több helyen ki is derülhet az ég. A szélcsendes északkeleti harmadban és a délnyugati tájakon ugyanakkor köd, rétegfelhőzet képződhet a...
A szakadozott felhőtakaró mellett a csapadék előfordulási esélye egyre csökken. Hajnalra foltokban pára, köd képződik. Északkeleten és nyugaton helyenként élénk marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai...
Derült vagy legfeljebb kissé fátyolfelhős, száraz idő várható. Az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön helyenként élénk marad a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12...
Nyugat felől vastagabb fátyolfelhőzet érkezik, valamint keleten gomolyfelhőzet is előfordulhat, amelyből az Északi-középhegység tágabb térségében, valamint az Észak-Alföldön kialakulhatnak záporok, zivatarok. A légmozgás zivatar környezetét leszámítva...