Hallgatóktól zsúfolt előadóterem, érdeklődő figyelem: a téma a közgazdaságtan és a fenntarthatóság szoros kapcsolata. Számos meghökkentő adat hangzott el Áder Jánosnak, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi...
A vidék gazdaságának erősítése egész Magyarország megerősítését jelenti – hangoztatta Nagy István agrárminiszter pénteken Mosonmagyaróváron, a Waberer’s kibővített szervízcsarnokának átadásán. A miniszter hangsúlyozta: szeretnék, hogy jó...
A legjelentősebb termelő országokban a szélsőséges időjárás komoly problémákat okozott. A klíma melegedésével többnyire egyre korábbra tehető a szüret, azonban néhány fajta esetében ez minőségi problémát...
A mesterséges intelligencia agráralkalmazásairól egyeztetett Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos és Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora – tájékoztatta az...
Áprilisban is emelkedett az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke áprilisban az előző hónaphoz képest. A globális élelmiszerárak emelkedéséért jelentős részben a gabonafélék, a hús- és tejtermékek okolhatók....
Az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény a mezőgazdaság jövője szempontjából kiemelten fontos nemzedékváltás elősegítésére jött létre. A törvény célja, hogy egyszerűsítse a gazdaságok átadását,...
A mezőgazdasági társas vállalkozások száma 5,2 százalékkal 8669-re csökkent 2023-ban. Az ágazat jövedelme ennél jóval nagyobb ütemben, 44,6 százalékkal (!) esett vissza, ami a nemzetgazdaságéhoz viszonyítva...
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) 2024. december 1-jei sertés- és malacjelentése szerint az amerikai sertésiparban nincs jelentős bővülés, inkább visszafogottság tapasztalható. A sertések és malacok...
Az UBM Holding Nyrt. tegnapi közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság éves beszámolóit: hazánk piacvezető takarmánygyártó, és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja a 2023. július 1-től 2024....
A vidéki települések gazdasági ereje együttesen óriási gazdasági tartalékot jelent Magyarországnak – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán. Feldman Zsolt a Csongrád-Csanád...