A magyar kormány szándéka szerint a vidék nem valaminek a széle, hanem a politika középpontja – mondta az agrárminiszter szombaton a zalai Tormaföldén. Nagy István a...
A nemzeti kormány a kifizetéseknél a kiszámíthatóságra és a gyorsaságra törekszik, ezért az egységes kérelem előlegfizetései az uniós előírások szerinti legkorábbi időpontban, csütörtökön indulnak, 112 ezer...
A kormány intézkedéseinek köszönhetően ma már ma kevesebb víz folyik ki az országból, mint amennyi beérkezik, és az idén, amikor Európa legforróbb nyara volt, 200 ezer...
A vidék gazdaságának erősítése egész Magyarország megerősítését jelenti – hangoztatta Nagy István agrárminiszter pénteken Mosonmagyaróváron, a Waberer’s kibővített szervízcsarnokának átadásán. A miniszter hangsúlyozta: szeretnék, hogy jó...
A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon – jelentette ki az agrárminiszter a Baranya vármegyei Sombereken csütörtökön. Nagy István a Doór-Baromfi Kft....
A Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a spanyol társszervezetével közösen egy hároméves, 4,2 millió euró költségvetésű kampányt indított a nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére és a nyúlhús piaci...
Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetéstervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István agrárminiszter a nyitrai Agrokomplex kiállítást...
Köszönet illeti a győri Xantus János Állatkertet, hiszen a ragadós száj- és körömfájás vírus megjelenésekor bezárta kapuit és szigorú járványvédelmi intézkedéseket vezetett be, még mielőtt azt...
A magyar kormány 15 éve elkötelezetten dolgozik azon, hogy intézkedéseivel hozzájáruljon a vidék élhetőségének fenntartásához és erősítéséhez; a polgári kormány ugyanis azt vallja, hogy a vidék...
A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe – jelentette ki...