Általában gomolyfelhős idő várható többórás napsütéssel, sőt az Alföldön délutánra még a gomolyfelhők is feloszlanak. Zápor, zivatar nagyobb számban az északnyugati, nyugati országrészben alakulhat ki, néhol...
A zártabb felhőzet és összefüggőbb csapadékzóna szakadozva észak, északkelet felé vonul. Ugyanakkor mögötte erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és újabb hullámban alakulhatnak ki záporok, akár felhőszakadással kísért...
A felhőzet szakadozása tovább folytatódik, és hazánk nagyobb részén a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés valószínű. Zápor, zivatar több helyen – nagyobb számban az északkeleti-keleti...
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár...
Általában közepesen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, és...
Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Elsősorban hazánk északkeleti, keleti felében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél több...
A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó...
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek. A Tiszántúlon helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében...
Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati...
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, viszont az északkeleti területeken többórás napsütés várható. Továbbra is főként hazánk délnyugati felében számíthatunk ismétlődő jellegű esőre, záporesőre,...