Általában gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyok időszakosan jobban össze is állhatnak, majd estére fokozatosan csökken a felhőzet. Néhol az északkeleti határvidéken kisebb eső,...
Általában sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, utóbbiak főleg a keleti, északkeleti országrészben törhetnek magasabbra. A fronttal együtt a csapadéktevékenység zöme kelet felé helyeződik, arrafelé várható...
A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos, száraz időre számíthatunk. Kis eséllyel egy-egy csapadékgóc előfordulhat. A nyugatias szél főként hazánk északkeleti felén megélénkül, több helyen megerősödik....
Többnyire felhőtlen idő várható, legfeljebb időszakosan lehetnek fátyolfelhők az égen. Általában gyenge légmozgásra számíthatunk, ugyanakkor hajnaltól a Kisalföldön és az Alpokalján olykor élénk lökések kísérik a...
Legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet az égen, száraz idő várható sok napsütéssel. A nyugatias szelet főként a keleti országrészben kísérhetik nagyobb területen élénk lökések. A legmagasabb nappali...
A felhős középső és déli tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, illetve napközben észak felől fátyolfelhőzet is sodródik fölénk, de összességében általában sok napsütésre számíthatunk a fátyol-...
Általában felhőtlen vagy derült marad az ég, de az éjszaka második felében a nyugati tájak fölé felhőzet érkezik, ami helyenként meg is vastagodhat. Csapadék legfeljebb a...
Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 25...
Napos, száraz időben lesz részünk, csupán az északkeleti tájakon képződhetnek gomolyfelhők. Ott néhol meg is erősödhet a légmozgás, másutt legfeljebb élénk széllökések kísérik az északias szelet....
Napos, általában száraz idő várható gomolyfelhőkkel. Az északkeleti tájakon egy-egy futó zápor előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél nagy területen megerősödik sőt, a magasabban fekvő részeken viharos...