Az Év Agrárembere

Erdőgazdálkodás

Dr. Csóka György Levente Az Év Erdőgazdálkodója

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 

Csóka György levente 1961-ben Baján született és a Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon nőtt fel. Középiskolai tanulmányait a Szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában végezte. 1979-ben, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 1. helyezettjeként felvétel vizsga nélkül került be az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára, ahol az egy éves kötelező sorkatonai szolgálatot követően 1980 szeptemberében kezdte meg tanulmányait. 1985-ben az Országos TDK Konferencián 1. helyezést ért el. 1985-ben erdőmérnöki diplomát szerzett.

Ugyanezen év szeptemberétől három éven keresztül az Egyetem Erdővédelemtani Tanszékén tudományos ösztöndíjasként („aspiráns”) dolgozott. 1988 szeptemberétől egészen napjainkig az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályán tevékenykedik, 2004-től az Osztály vezetője. 1995-ben az ELTE Természettudományi Karán zoológus másoddiplomát szerzett. Tudományos fokozatát (a mezőgazdasági tudomány kandidátusa) 1991-ben kapta meg.

Fő kutatási területei (a teljesség igénye nélkül): erdő egészségi monitoringok, a klímaváltozás hatásai az erdők egészségi állapotára, tölgyeken élő herbivor rovarok, gubacsokozó rovarok, biológiai inváziók az erdőkben, a diverzitás hatása az erdők egészségi állapotára.

Tudománymetriai paraméterei átlagon felüliek. Összes publikációinak száma megközelíti a 600-at. Hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt a legtöbbet idézett magyar erdész kutatók egyike. Független citációinak száma közel 3000.

Szakmai díjai, elismerései:

  • Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatói Ösztöndíj (1998–2000)
  • Széchenyi professzor ösztöndíj (2000-2003)
  • Wilhelm Leopold Pfeil díj (2006)
  • Bedő Albert Emlékérem (2008)
  • Balázs Géza Emlékplakett (2011)
  • Pro Silva Hungariae Emlékplakett (2016)
  • Szelényi Gusztáv Emlékérem (2024)
  • A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2024)

Növényorvos hallgatókat oktat a MATE-n (Gödöllői és Budai Campus), doktorandusz hallgatókat a Soproni Egyetemen. Rendszeres meghívott előadója erdészeti és növényvédelmi tárgyú szakmai továbbképzéseknek. Egy PhD hallgatója fokozatot szerzett, kettő pedig abszolvált. Tudományos-szakmai közéleti tevékenysége igen jelentős.

Az Országos Erdészeti Egyesület Erdővédelmi Szakosztályának elnöke. Tagja az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának, két ciklusban közgyűlési doktori képviselője, két ciklusban pedig alelnöke is volt.

 

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés