Vidékfejlesztési stratégiák az állattenyésztési szakpolitikák tükrében

Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában a helyi társadalmi-gazdasági, környezeti és kulturális feltételekhez igazodó állattenyésztési szakpolitikák kialakításának jelentőségére hívja fel a figyelmet. Kihangsúlyozzák, hogy csak és kizárólag a hatékony állattenyésztési szakpolitikák révén biztosítható az ágazat fenntartható erőforrás-felhasználása és a társadalmi-gazdasági fejlődés.

A vidékfejlesztés egy összetett folyamat, amelynek középpontjában a vidéki régiókban élők életminőségének és gazdasági lehetőségeinek javítása áll. Ez magában foglalja az infrastruktúra fejlesztését, a mezőgazdaság termelékenységének fokozását, az oktatás, valamint az egészségügy színvonalának javítását és a szegénység mértékének csökkentésére irányuló intézkedéseket. Világszerte számos kezdeményezés támogatja a vidékfejlesztést, különösen a fejlődő országokban, ahol a szegénység enyhítésén és a közösségek sokszínűségének és bárminemű különbözőségének elfogadását és megbecsülését szem előtt tartó növekedés előmozdításán dolgozó kormányok és nemzetközi szervezetek számára ez prioritás. Az állattenyésztési szakpolitikák központi szerepet játszanak a vidéki gazdálkodási rendszerek alakításában, mivel az állattenyésztés gyakran a mezőgazdasági tevékenységek sarokköve. Ezek a szakpolitikák az állatjólétet, az élelmezés-biztonságot, a környezeti fenntarthatóságot, a kereskedelem és a fejlesztés kérdéseit egyaránt érintik. A hatékony állattenyésztési szakpolitika biztosítja a fenntartható erőforrás-felhasználást és elősegíti a társadalmi-gazdasági fejlődést azáltal, hogy munkahelyeket teremt, jövedelmet termel és biztosítja élelmezés-biztonságot.

Fotó: ELV – Rural development strategies through livestock policy

Az állattenyésztési szakpolitika kialakítása során kritikus szempont a környezeti fenntarthatóság előmozdítása. A szakpolitikák magukban foglalhatják a földhasználat tervezését, a hulladékgazdálkodási szabályozásokat és a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok ösztönzését. Ezek az intézkedések hozzájárulnak a természeti erőforrások védelméhez, az éghajlatváltozás mérsékléséhez és a biológiai sokféleség megőrzéséhez. Számos fejlődő országban a mezőgazdasági kistermelők kulcsfontosságú szerepet töltenek be az állattenyésztésben, ezen gazdálkodói réteg ugyanis jelentősen hozzájárul az élelmezés-biztonság fenntartásához, a szegénység csökkentéséhez és a vidéki lakosság megélhetésének biztosításához. A szakpolitikáknak foglalkozniuk kell ezen gazdálkodói rétegnek az erőforrásokhoz, a technológiához, a piacokhoz és a támogató szolgáltatásokhoz való hozzáférésével kapcsolatos kihívásokkal. Az állattenyésztési szakpolitika ezen túlmenően elengedhetetlen az ágazat technológiai innovációjának előmozdításához, ideértve a precíziós gazdálkodást, a digitális irányítási rendszereket és a genetikai nemesítési technikákat. A politikai döntéshozók támogathatják ezeket a fejlesztéseket a kutatási tevékenységek finanszírozásával, az egyes technológiák átadását, integrálását elősegítő programokkal vagy az új technológiákat ösztönző szabályozások révén.

Korlátozott empirikus bizonyítékok az állattenyésztési szakpolitika által kifejtett hatásokról

Míg a korábbi kutatások a mezőgazdaság vidékfejlesztésben betöltött szerepét vizsgálták, az állattenyésztési szakpolitika konkrét hatásáról csak korlátozott empirikus bizonyíték áll rendelkezésre. Egy új tanulmány ezt a hiányosságot kívánja pótolni azáltal, hogy ezeket a szakpolitikákat különböző földrajzi és társadalmi-gazdasági összefüggésekben elemzi. Az eredmények értékes információkkal szolgálnak a politikai döntéshozók, a fejlesztési szakemberek és a vidéki közösségek számára, segítve őket a megélhetés javítására és a szegénység elleni küzdelemre irányuló hatékony stratégiák kialakításában. A sikeres beavatkozások azonosításával a politikai döntéshozók olyan stratégiákat célozhatnak meg, amelyek elősegítik az egyes közösségek sokszínűségének és különbözőségének elfogadását és megbecsülését szem előtt tartó vidékfejlesztési intézkedéseket, míg ezzel egyidejűleg a fejlesztési szakemberek az állattenyésztési projekteket a közösségek sajátos igényeihez igazíthatják.

A tanulmány kimutatta, hogy a gazdálkodók számos stratégiát − mint például az állattenyésztés diverzifikálása, a takarmánygazdálkodás javítása és az esővíz begyűjtése – alkalmaznak annak érdekében, hogy megbirkózzanak az éghajlatváltozással. A tanulmány hangsúlyozta, hogy a szakpolitikai kereteken belül az éghajlatváltozáshoz igazodó, úgynevezett éghajlattudatos állattenyésztési gyakorlatokra van szükség az ellenálló képesség kiépítése és az alkalmazkodóképesség fokozása érdekében. Mivel az állattenyésztés világszerte a vidékfejlesztés kulcsfontosságú eleme, az ágazatot célzó szakpolitikák − például a piaci támogatások és az állategészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés − maximalizálhatják annak társadalmi-gazdasági előnyeit.

Az állattenyésztési szakpolitikáknak bizonyítékokon kell alapulniuk és a politikai döntéshozóknak a helyi körülményekhez kell igazítaniuk azokat

A hatékony állattenyésztési szakpolitikáknak bizonyítékokon kell alapulniuk és a helyi társadalmi-gazdasági, környezeti és kulturális feltételekhez kell igazodniuk. Ezeknek a politikáknak elő kell mozdítaniuk a fenntartható erőforrás-gazdálkodást és foglalkozniuk kell a vidéki szegénység és az egyenlőtlenségek kiváltó okaival. A részvételen alapuló, interdiszciplináris, azaz több tudományterületet átölelő megközelítés lehetővé teszi a politikai döntéshozók számára, hogy olyan szakpolitikákat hozzanak létre, amelyek alkalmazkodnak az olyan változó kérdésekhez, mint a szegénység, az élelmezés-biztonság és a környezeti fenntarthatóság. A kormányok, a civil társadalom és a magánszektor közötti együttműködés elengedhetetlen annak biztosításához, hogy a szakpolitikák továbbra is reagáljanak a vidéki területek változó dinamikájára.

Az állattenyésztés fejlesztésére irányuló programoknak tükrözniük kell a regionális feltételeket, figyelembe véve az agroökológiai jellemzőket, a társadalmi-gazdasági tényezőket és a kulturális hagyományokat egyaránt. A szakpolitikáknak olyan pénzügyi szolgáltatásokat is biztosítaniuk kell, mint például a mikrohitel-finanszírozás, forgóeszközhitel-alapok és biztosítási rendszereket, amelyek lehetővé teszik a mezőgazdasági termelők számára, hogy alapanyagokba, technológiákba és hozzáadott értéket nyújtó tevékenységekbe fektethessenek be, javítva ezáltal a termelékenységet és az ellenálló képességet. A politikai döntéshozóknak be kell vonniuk a különböző ágazatok érdekelt feleit az egyeztetésekbe, párbeszédet kell folytatniuk ezekkel az ágazati szereplőkkel annak érdekében, hogy az egyes szakpolitikák összhangban legyenek a helyi igényekkel és tükrözzék az érintettek törekvéseit. Az irányítás megerősítése, az átláthatóság javítása és az elszámoltathatósági mechanizmusok létrehozása növelni fogják az állattenyésztési szakpolitikák hitelességét és hatékonyságát. E stratégiák elfogadásával a politikai döntéshozók maximalizálhatják az állattenyésztési szakpolitikák pozitív hatásait, javíthatják a megélhetést és támogathatják a vidék fenntartható átalakulást.

Forrás: https://meatthefacts.eu/

Rural development strategies through livestock policy

agrotrend.hu /NAK/Borovka Zsuzsa