Az Év Agrárembere döntősei: ismerje meg Czakó Szabolcsot

Czakó Szabolcs agrármérnök, 7 éve gazdálkodik, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozik. A gazdálkodást a föld szeretetén keresztül közelíti meg, ahogy ő fogalmazott, érzelmileg motivált elsősorban.

Családjával 20 hektáron kezdett el gazdálkodni, ma már 300 hektárt művelnek Bugac és Kiskunfélegyháza közelében. A saját és bérlet terület fele gyep, másik fele pedig számtó, ahol kalászosokat, napraforgót, kukoricát, lucernát, muhart termeszt Szabolcs. Jelenleg 50 húsmarhát tart, de szeretné az egyedszámot 100-ra emelni. A marha mellett libával és mangalicával is foglalkozik.

Czakó Szabolcs János nagybirtokos családból származik, így érzelmileg is motivált volt abban, hogy olyan hivatást válasszon, amelyt ősei is műveltek. Saját földjeit több darabban vásárolta, ahol jó szakemberként első feladatának azt érezte, hogy azokat művelésre alkalmassá tegye. Azt vallja, a föld az első, utána következhet csak a termelés. Nagyon fontosnak tartja a technológia felkészültséget, illetve azt, hogy a lehető legkörnyezetbarátabb módon gazdálkodjon.

Lehetőségei szerint igyekszik a környékbeli rászorulókat támogatni, akár tűzifával, akár munkával is. Támogatja a mezőőrük munkáját és lakóhelyét is közösségi munkával. Városi fiataloknak igyekszik bemutatni a gazdálkodói életet az Agrya Vidék kaland programjában.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés