Az Év Agrárembere döntősei: bemutatjuk Dr. Szöllősi Károlyt


 

Dr. Szöllősi Károly amellett, hogy felépítette és működteti a családi vállalkozáson alapuló gazdaságát, mely sok-sok kihívással jár, Apostag és környéke életében aktív szerepet vállal, lehetőségeihez mérten segíti a térség életét.

Felépítette, működteti a családi vállalkozáson alapuló gazdaságát, mely sok-sok kihívással jár. Integrátori szerepet is vállalt a környék kis gazdálkodói segítésére vetőmag, műtrágya és szakmai tanácsadással, valamint a megtermelt termények értékesítését is biztosították. őstermelőként és egyéni vállalkozóként is gazdálkodik és büszke arra, hogy ezt a gazdasági egységet át tudja adni fiainak, akik továbbvihetik – és viszik is azt Apostag térségében.

Dr. Szöllősi Károly az agrártudományi egyetemen szerzett vetőmag szakmérnöki diplomát, majd doktori tanulmányait befejezve végig az agrárium termelői, később integrátori szerepkörében tevékenykedett. 1989 után pedig egy kis falugazdászi kitérőt követően a magánvállalkozása horizontális és vertikális felépítésén dolgozott és dolgozik jelenleg is.

 Apostag közéletében hosszú évekig tanácstagként, képviselőként tevékenykedett. Vállalkozásuk a lehetőségeihez mérten segíti a község fejlődését, melyhez gépi munkákkal is hozzájárulnak.

 Ellátta a községi sportegyesület elnöki teendőit, sok fiatallal megszerettette a kosárlabda, asztalitenisz és tenisz sportágakat. A református egyháznál presbiter volt, jelenleg kántori feladatokat, szolgálatot végzett. A Kis-közép Agrárvállalkozók Egyesület alelnöke. Az Agrárkamara országos küldöttjeként igyekszik képviselni a gazdákat.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés