Az ország legerősebb szuperszámítógépe, a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán működő Komondor hulladékhőjével fűtik a jövőben a debreceni sportuszodát – jelentette be a város polgármestere...
Augusztus elején még a Dráva áradásáról szóltak a hírek, helyenként rekordmagas vízállást is mértek. Az elmúlt két hónap meleg, sokszor csapadékszegény időjárásának köszönhetően azonban jelentősen lecsökkent...
Szeptemberben 137 vendég 185 gímbikát ejtett el a Sefag Zrt. nyolc vadászterületén, ezeket mutatták be csütörtökön a lábodi trófeaszemlén – írta a Sonline. – A tavalyi...
Túlnyomóan borult időre van kilátás kora délutánig többfelé esővel, záporral. A csapadék zöme a nap első felében érkezik. Délután egyre inkább már csak a déli és...
A Településfásítási Programban eddig több mint 36 ezer fát ültettek el, az őszi ütemben pedig újabb 8 ezer csemete kerül ki a falvak, kistelepülések közterületeire –...
A hazai tojáságazat jelentősen fejlődött az elmúlt évtizedben, az elért eredményeket azonban veszélyeztetik az Európai Bizottság átgondolatlan lépései. Miközben az EU beengedi a piacára az uniós...
Jakab Zsolt, a Kalap Jakab Bábszínház megálmodója és vezetője 2019-ben Bálint gazda, az ország kertésze 100. születésnapja közeledtével – Gyuri bácsival „szövetkezve” – szervezte meg a...
Idén is megrendezik a 2020-ban debütáló Kéktúrázás napját, a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében – írta a Sokszínű Vidék. Az esemény lényege, hogy egy időben járja végig...
Október 14-én immár a negyedik borünnepet tartják Mosonmagyaróváron. A rendezvény sajtótájékoztatójáról AVilla Pasarét épületében – ahol a VinÓvár borversenyének első fordulóját is megtartották – tudósított a...
Október 19-22. között 26. alkalommal rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált a CsabaParkban, ahol fellép többek közt a Halott Pénz, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Boban Markovic és Azahriah...