Hírek

Végéhez közeledik a nyári aratás – heti hírösszefoglaló

Átalakíthatja a rezsicsökkentés szabályait a kormány; fontos követelmény a növényvédőszernek nem minősülő készítmények engedélyezésében; javultak a magyar agrárium kilátásai az első félévben; szigorodnak a hazai mézjelölési szabályok; ősszel igényelhető az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzáció. Heti hírösszefoglaló.

Jelentős változások augusztus 1-től a boltokban – Jó pár termék ára a beszerzési árnál is alacsonyabb lesz, lehet majd SZÉP-kártyával is fizetni, az árstopoknak viszont vége.

Átalakíthatja a rezsicsökkentés szabályait a kormány – Egy, a magyar kormány által az Európai Unió számára kidolgozott tervezet szerint a kormányzat – a tavaly nyárhoz hasonlóan – ismét változtathat a rezsicsökkentés szabályain.

Egyetlen módon lehetne Magyarország önellátó burgonyából – Csak öntözéssel és intenzív technológiák alkalmazásával érdemes Magyarországon burgonyát termeszteni, így a jelenlegi 8 ezer hektáron is meg lehet valósítani azt, hogy 2030-ra már ne szoruljunk importra – mondta az InfoRádiónak az MBH Bank Agrárelemzési központjának vezetője.

Talajtakarás, vagy gyomosság? – A KAP megújulása kapcsán egyik legfontosabb elem a talaj takarása, a talajélet serkentése a növényi gyökerek által, a vizek helyben történő visszatartásának elősegítése, valamint a szél és vízerózió elleni védekezés. A Feltételesség kapcsán is alapelvárásként jelenik meg a szántóterületek, illetve ültetvények sorközeinek takarása többek között zöld növényzettel – ez lehet vetett, vagy spontán kialakuló -, mulccsal, szármaradványokkal. A feltételességben, vagy az AÖP-ben elszámolni kívánt parlag az idei évtől nem lehet csupasz, úgynevezett „fekete ugar”, hanem a talajt takarni szükséges.

Fontos követelmény a növényvédőszernek nem minősülő készítmények engedélyezésében – Nem tartalmazhatnak sem egyszerű anyago(ka)t, sem az uniós engedélyezett növényvédőszer hatóanyag adatbázisban „approved”, valamint „not approved”-ként jelölt összetevőket a növényvédőszernek nem minősülő készítmények. A Nébih emiatt felhívja az engedélytulajdonosok figyelmét, hogy az engedélyezési/újraengedélyezési dokumentáció összeállítása során minden esetben körültekintően ellenőrizzék a tervezett készítmény összetételét.

Jó a az EU-ban július közepéig betakarított búza fehérjetartalma – A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) júliusi előrevetítésében 784 millió tonnára jelzi a 2023/2024. gazdasági évben várható globális búzatermést. Ez a kibocsátás 20 millió tonnával múlhatja alul az előre jelzett felhasználást, így a világ búzakészletei 263 millió tonnára szűkülhetnek a gazdasági év végére – jelentette az AKI.

Folyamatosan csökken a málna termőterülete az ezredforduló óta – A KSH adatai szerint 1500 hektáron termesztettek málnát Magyarországon az ezredforduló idején, azóta a termőterület folyamatosan csökken. Az Eurostat adatai arról tanúskodnak, hogy 2022-ben 210 hektáron termelték a gyümölcsöt, az éves termésmennyiség 500 tonna körül alakult – írta az AKI.

MBH: javultak a magyar agrárium kilátásai az első félévben – A második negyedévben is javultak a magyar agrárium kilátásai, a belföldi élelmiszergazdaság egyre kiegyensúlyozottabb – mondták szerdai sajtótájékoztatójukon Budapesten az MBH Bank szakértői.

Szigorodnak a hazai mézjelölési szabályok – Hazánk évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó európai előírások szigorítását a fogyasztók és a méhészek védelme érdekében. Magyarország nemzeti hatáskörben szigorítja a hazai szabályozást, mézkeverékek esetén kötelező lesz feltüntetni valamennyi származási országot, méghozzá a felhasznált mézek tömeg szerinti csökkenő sorrendben – közölte Nagy István agrárminiszter.

AKI: több műtrágya és kevesebb növényvédőszer – Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) közzétette mezőgazdasági inputok anyagok 2023. IV–VI. havi, azaz második negyedéves forgalmának adatait.

Exportra is jut a magyar paradicsomból – A friss, magyar paradicsomból a vásárlók idén is bőséges kínálattal találkozhatnak a boltokban és a piacokon – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) közös közleményben.

Végéhez közeledik az idei nyári aratás – Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb és bőven fedezi a hazai ellátási igényeket, ugyanakkor elmarad az idei évre vonatkozó előzetes mennyiségi és minőségi várakozásoktól – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért államtitkár.

Nagy István: Ősszel igényelhető az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzáció – Célzott felhasználás figyelembevételével határozza meg az agrártárca a Brüsszel által az ukrán gabonaimport okozta piaci nehézségek kezelésére megítélt jelképes összegű 15,9 millió eurós kompenzáció igénybevételi feltételeit – közölte Nagy István agrárminiszter.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés