Hírek

Masterplast: 34 százalékkal csökkent az árbevétel a második negyedévben

Az építőipari szigetelőanyagokat gyártó Masterplast árbevétele 34 százalékkal 37,812 millió euróra csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, amit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentésében az építőipari piac fokozódó visszaesésével, az alacsonyabb kereslettel magyarázott a társaság – írta az MTI.

A távirati iroda megjegyezte, a második negyedévben már az előző negyedévesnél jelentősen kisebb, 463 ezer euró EBITDA, kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti veszteséget számolt el a cég.

Kedvezőtlen árfolyammozgások is rontották az eredményt, így a cég 3475 ezer euró adózás utáni veszteséggel zárta a második negyedévet szemben az egy évvel korábbi 8258 ezer euró nyereséggel.

Az év első hat hónapjának adózás utáni vesztesége pedig 9311 ezer euró volt.

Fotó: Masterplast Facebook-oldala

A legnagyobb súlyú magyar piacon 47 százalékkal esett vissza az árbevétel és 17 százalékkal csökkent az export.

A tavaly októberi tőkeemelés eredményeként a vállalat saját tőkéje a második negyedév végén 70 824 ezer eurót mutatott, ami 14 381 ezer euróval magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a Masterplast.

A Masterplast Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriában kereskednek, a papír árfolyama szerdán 2900 forinton zárt, egy éven belül 2250 és 4440 forint között változott.

agrotrend.hu/MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés