Hírek

A 35 éves Sobri Kupán idén 35 versenyző főzött halászlevet

A Sobri Kupa Halfőző Versenyt 35 éve rendezik meg Nagybaracskán, idén 35 versenyző nevezett. A dunai hallét, a Sobri féle halászlét huszonöten főzték, tízen a vegyes kategóriában neveztek.

Voltak olyan versenyzők akik egy-két alkalmat hagytak ki a 35 évből. Van, akinek már az unokája is versenyez kitűnő eredménnyel. A halfőző versenyen évről évre egyre több fiatal versenyző is szeretné megmutatni magát, halfőző tudományát, az idősebb résztvevők mellett – írják a baon.hu-n.

Bögi István polgármester hírportálunknak hangsúlyozta, hogy a szervezők célja bevonni a fiatalokat is a település legnevesebb versenyébe.

− Összességében 35 éve, 35 versenyző ennél szebben nem is jöhetett volna létre. Fontos, hogy hálát adjunk az elődeinknek, akik ezt fontosnak tartották.A halfőző verseny origója Sobri Farkas József, nagyon nagy tisztelettel vagyunk iránta. Mindig eszembe jut róla, hogy soha nem tudja az ember, az életében, mi az a cselekedett vagy tett,  amibe esetleg egy közösség, egy család vagy baráti társaság, vagy esetleg egy település belekapaszkodhat és fogódzkodót jelenthet a mindennapokban. Ezt hagyta nekünk Sobri, a halfőzés tudományát, a halfőzés szeretetét, azt az elhivatottságot, hogy ezt minél mesteribb fokon, minél professzionálisabb  módon űzzük. Öregbítette az al-dunai, azaz bajai halászlé hírnevét. Nekünk a nagybaracskaiaknak ez jelenti a Sobri-féle halászlét

− mondta a hírportálnak Bögi István polgármester. Hozzátette, hogy idén három utcát átnevezett az önkormányzat, az egyik Sobri Farkas József egykori lakóhelyének utcája, az ő személye, emléke előtt tisztelegve elnevezték Sobri utcának.

Nagybaracskai halfőző verseny. Fotó: Márton Anna / BAON

A Sobri Kupa Halfőző Versenyre több kísérő programmal készült az önkormányzat, hogy a gyeremekeknek is minél színesebb legyen a napja:  ugrálóvár, habparti, kutyás bemutató, valamint a Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola pedagógusai által biztosított kézműves sátora várta a kicsiket.

Az egyik legvidámabb csapat Bajáról érkezett, Ralbovszk Valéria fitneszedző vezetésével. – Mi már hagyományosan pezsgőpukkantással indítottuk a halfőzést. Itt, Nagybaracskán jobb hangulat van, mint bárhol az országban. Mindenki egymást segíti, annak ellenére hogy ez egy verseny, mindenki jó kedélyű. Mi nagyon szívesen jövünk, minden évben itt vagyunk. A szervezés kitűnő minden alkalommal. Remek programok is vannak, habparti is volt, a gyermekek nagyon élvezték. A környezet is fantasztikus, ennél jobb díszletet nem tudok elképzelni, amellett hogy a szervezés is első osztályú minden téren − mondta Ralbovszki Valéria, aki az elmúlt évben ezüstérmet szerzett a versenyen.

Hajnalig tartott a Bácskai Sláger Banddel a mulatozás. Előtte Janicsák Veca énekelt, “Vajtó László és a világ” gasztro stand-upot mutat be, harcsafiléből készített különleges ételt.

Nagybaracskai halfőző verseny. Fotó: Márton Anna / BAON

A Sobri Kupa Halfőző Versenyre évek óta több fiatal is bekapcsolódik. A szervezők ösztönözni szeretnék őket, valamint fontosnak tartják, hogy külön díjazzák a fiatalokat akik ezt felvállalják. − Korábban nem voltak okoseszközök, közösségi oldalak és sokkal erősebbek voltak a személyes kapcsolatok, mint a mai világunkban. Ennek ellenére hasznos és áldásos egy ilyen családias, közösséget formáló, összetartó rendezvényt megszervezni. Nagy öröm, hogy egyre több fiatal is megjelenik a halfőző versenyen és megméretteti  a családi receptet − hangsúlyozta Bögi István.

agrotrend.hu / BAON, Márton Anna

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés