Gazdálkodás

Végéhez közeledik az idei nyári aratás

Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb és bőven fedezi a hazai ellátási igényeket, ugyanakkor elmarad az idei évre vonatkozó előzetes mennyiségi és minőségi várakozásoktól – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért államtitkár.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az aratás mintegy 1,8 millió hektáron jó ütemezéssel, lényeges fennakadásoktól mentesen zajlott az országban. Augusztus elejére az őszi árpa 100 százalékát betakarították, a búzát pedig már csak 50 ezer hektáron kell learatni, írja az agrártárca közleménye. A mostani gazdálkodási évben az őszi vetésterületek nagysága átlag feletti. A kalászosok és a repce is kedvező állapotban volt az aratás időszakában, bár az elmúlt hetek viharos időjárása komoly károkat okozott egyes területeken az árpánál és kisebb mértékben a búzánál is – emelte ki az államtitkár.

Fotó: wikimedia

Kifejtette, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai alapján az aratás részleteiről elmondható, hogy az őszi árpa 5,51 tonna hektáronkénti országos átlaghozamot mutat. Ezzel a hozammal számolva – köszönhetően a területbővülésnek is – csaknem  2,2 millió tonna őszi árpát arattak, szemben a 2022-es 1,4 millió tonnás eredménnyel. Az őszi búza termőterülete az előző évekhez képest jelentősen növekedett és elérte az 1 millió hektárt. Az aratás 94%-os készültsége mellett 5,6 tonna hektáronkénti országos átlaghozam látható, így az össztermés 5,6 millió tonna körül alakulhat. A tavalyi őszi búza termésátlaga hektáronként 4,4 tonna, az össztermés pedig 4,2 millió tonna volt. Az őszi káposztarepce aratása is lényegében befejeződött. A tavalyi évnél 50 ezer hektárral kevesebb, 189.000 hektáros vetésterületen, 3 tonna hektáronkénti, jó termésátlaggal 600 ezer tonna körüli termést adott, ami a csökkenő vetésterület ellenére magasabb, mint a 2022-es 506 ezer tonnás mennyiség. A kisebb területen termesztett kalászos gabonák – tritikálé, rozs, zab – aratása is a végéhez közeledik, az idei eredmények ezeknél a növényeknél is meghaladják a tavalyi értékeket – részletezte Feldman Zsolt.

 Az államtitkár kiemelte ugyanakkor, hogy a gazdálkodók helyzetét nehezíti az orosz-ukrán háború és a szankciós politika miatt megnövekedett termelési költségek és a jelenlegi európai gabonapiaci helyzet. Az Agrárminisztérium az összes lehetséges eszközzel fellép az ukrán gabona korábbi piacaira történő irányítása és ezzel a hazai gazdálkodók értékesítési lehetőségeinek erősítése érdekében – tette hozzá.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés