Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Rövid időn belül teljesíthetjük a kitűzött klímacélokat

A klímaváltozással kapcsolatos sikeres nemzetközi fellépés előfeltétele, hogy mindenki teljesítse az eddigi vállalásait. Magyarország elvégezte a „házi feladatát”, aminek eredményeképp korábban elérheti 2030-as klímacéljait – közölte az energiaügyi miniszter Dubajban.

Lantos Csaba minisztériumi közleménye szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményben részes felek 28. konferenciáján hozzátette: a magyar példa azt is jól mutatja, hogy lehetséges folyamatos gazdasági növekedés mellett jelentősen csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez viszonyítva már 37 százalékkal mérsékelte hazánk. A hatályos vállalás szerint ezt a mutatót 2030-ra 40 százalékra tervezte növelni Magyarország.

Forrás: pxhere.com

A belátható közelségbe került célszámot a felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) 50 százalékra javasolja emelni. Az új vállalás szerint tehát Magyarország a következő évtized elejére megfelezheti károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A zöldenergia termelésének és tárolásának ösztönzését nemcsak energetikai-klímapolitikai, hanem általános gazdaságfejlesztési és versenyképességi szempontból is középpontba helyezi a kormány. A saját célú előállítás és későbbi felhasználás támogatása hozzájárul a megújulók további térnyeréséhez.

Magyarország az előrejelzések szerint már 2026-ra elérheti a 2030-ig elvárt 21 százalékos megújuló részarányt a végsőenergia-felhasználásban. A NEKT aktualizált, uniós jóváhagyásra váró változata ezért ezt a célszámot is nagymértékben, 29 százalékra növelheti.

A Világgazdasági Fórum Energiaátmenet Indexe az igen előkelő 18. helyre rangsorolta Magyarországot, 2014 óta több mint harminc helyezéssel léptünk előre a listán.

„Az uniós jóváhagyást kapott nemzeti helyreállítási tervben a rendelkezésre álló források több mint kétharmadát klímapolitikai célkitűzéseket, a zöld átállást támogató intézkedésekre különítettük el. Az önálló REPowerEU-fejezet szabályozási és pénzügyi eszközökkel, a zöldenergia hasznosítás fokozására és az energiahatékonyság javítására fókuszálva készíti fel a magyar energiarendszert a jövő kihívásaira” – tette hozzá Lantos Csaba.

Az energiaügyi miniszter a klímacsúcs alkalmából találkozik Jim Skea professzorral, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) idén nyáron megválasztott elnökével. A tárcavezető kétoldalú találkozókon tekintheti át az energetikai együttműködési lehetőségeket több európai és közel-keleti társminiszterrel.

A küldöttségek a klímacsúcs utolsó hetében vitatják meg és véglegesítik az elfogadni tervezett dokumentumokat. A jövő évi találkozó már a magyar soros elnökség idejére esik. Így a COP29 előtt és alatt Magyarország vezeti majd az uniós tárgyalócsoportot, koordinálja annak szakmai munkáját. A magyar delegáció idei részvétele tehát a tapasztalatszerzést és felkészülést is szolgálja a jövő évi feladatokra.

agrotrend.hu / greendex.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés