Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Jövőnk záloga a 2,3 millió hektárnyi magyar zöld erdővagyon gondozása

Mintegy 2,3 millió hektár az ország erdei fafajokkal borított területe, amely fennmaradását, valamint gyarapodását a fenntartható erdőgazdálkodás és a mögötte lévő erdőtudomány biztosítja – mondta az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az Erdészeti Tudományos Konferencián, a Soproni Egyetemen, hétfőn.

Zambó Péter köszöntőbeszédében hangsúlyozta, ahogy jelenleg a legtöbb szektorban, úgy az erdőgazdálkodásban is kiemelt jelentősége van a folyamatos innovációnak és a digitális technológiáknak. Ezt az ENSZ is felismerte és a közelgő, március 21-én tartandó Erdők Nemzetközi Napjának témájává az „erdők és innováció” kapcsolatát tette.

„Csak a szakmai gyakorlatba átültethető tudományos eredményeknek és innovációknak van igazi értékük” – emelte ki az államtitkár, aki szerint a tudományos-szellemi műhely és az erdő között az út hosszú, ezért mindent el kell követni ennek a lerövidítése, azaz a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében. Ennek egyik megoldása a professzionális szakmai kutatás és az oktatás egységének megteremtése, amelynek a lehetősége az Erdészeti Tudományos Intézetnek a Soproni Egyetem szervezetébe történő integrációjával létrejött.

Forrás: Soproni Egyetem

Zambó Péter hozzátette, hogy a Soproni Egyetemhez szorosan kapcsolódva hozták létre az Erdészeti Ágazati Tudásközpontot, amely támogatja az erdészeti szakképzés felzárkóztatását és segíti a szakmai kapcsolattartást a piaci szereplők, a magán és az állami tulajdonú erdészeti társaságok irányába.

Kitért arra is, hogy az erdőgazdálkodás, és a rá épülő erdőalapú ipar a körkörös gazdaság, így a fenntarthatóság egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező, működő gyakorlata. A fa okos és hatékony energetikai célú felhasználása a megújuló energia hasznosításának működő példája. Ennek jó mintája, hogy a Soproni Egyetem tavaly decemberben üzemelte be új, modern és magas hatásfokú, aprítékkal működő fűtési rendszerét, amelybe a fűtőanyagot a szintén az egyetemhez szervesen kapcsolódó Tanulmányi Erdőgazdaság szállítja. Ez a gyakorlat bizonyítéka az innováció és tudás implementációjának – fűzte hozzá.

A kétnapos konferencián a hazai erdészeti kutatásban és gyakorlatban dolgozó szakemberek nyolc szekcióban, több mint száz előadás keretében foglalják össze az erdők kutatásával kapcsolatos legújabb eredményeket az ökológiai témaköröktől kezdve a rekreációs hasznosításon keresztül a klímaváltozás kérdéséig.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés