Keresés
Close this search box.

Hírek

Technológiai megoldások, ökonómiai válaszok az idei szántóföldi bemutatókon

Május 28-án Nádudvaron és május 30-án Dalmandon “Növénytermesztés változó környezetben” címmel nagyszabású szántóföldi bemutatót tartott a KITE Zrt., melyeken az agrártámogatások fenntarthatósági feltételeihez igazodó technológiai, inputanyag és műszaki beruházási termékek kerültek középpontba.

A szántóföldi bemutatók kezdetén Hadászi László innovációs főigazgató köszöntötte az érdeklődőket és ismertette a rendezvény programját. Köszöntő szavaiban kiemelte, hogy több mint 10 év telt el azóta, hogy 2011-ben a precíziós gazdálkodás magyarországi bevezetését megkezdte a vállalat. A bő egy évtized alatt a KITE Zrt. szakemberei számos tapasztalatra tettek szert és olyan adatmennyiséget gyűjtöttek össze, melynek köszönhetően tudományos megalapozottsággal alátámasztható technológiákat kínálnak. Hangsúlyozta, hogy mindemellett a realitás talaján maradva mutatják be az egyes talajművelési módszerek előnyeit és hátrányait, melyet 7 évet felölelő talajművelési kísérletek nyomán osztanak meg a hallgatósággal. Végül a KITE újdonságáról is szólt az innovációs főigazgató, hiszen 2024 júniusától a Monosem márkával bővíti portfólióját a vállalat.

Ezt követően Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója vette át a szót a „Növénytermesztés változó környezetben, technológiai kérdés – ökonómiai válasz” című szakmai előadása megtartására. „Ha csak az elmúlt 3-4 év gazdasági hatásait tekintjük, abból is kitűnik, hogy a növénytermesztésből élők jövedelmi és versenyhelyzete nagymértékben és gyorsan megváltozott. A változás szele előirányzott új, piaci oldalról megfogalmazott szabályozásokat, melyeknek meg kell feleltetni a gazdálkodást” – kezdte beszédét a KITE vezérigazgatója, majd előadása címére visszacsatolva kiemelte, hogy a kihívásokra a technológiai megoldások ökonómiai választ is adnak és hosszú távon fenntartható gazdálkodást biztosítanak. A külső gazdasági környezet várható hatásai a terményárak és költségek konszolidálódásában, a finanszírozási környezet javulásában, a vetésszerkezet és a szabályozási környezet változásában összpontosulnak, utóbbi pedig magában foglalja a támogatások maximalizálását is.

Hangsúlyozta, hogy a precíziós technológia alkalmazása megfelelteti a gazdálkodásokat a KAP, az AÖP és a Green Deal előírásainak, a technológia használatával pedig maximalizálható a fajlagos támogatások összege, illetve stabilizálható a jövedelemszint és növelhető a fajlagos jövedelem.

Előadásának zárásaként kiemelte, hogy a precíziós gazdálkodás hosszú távon fenntartható és jövedelmező megoldást kínál a mezőgazdasági termelők számára.

A program további részében szántóföldi bemutatók következtek, ahol az elhangzott költséghatékony okos megoldásokat a gyakorlati példák is alátámasztották. Elsőként – egy 7 évet felölelő kísérlet nyomán – 6 talajművelési változat talajra gyakorolt hatását ismerhették meg a jelenlevők. Ennek során a különböző eljárásokat a szántástól a no-till technológiáig vették végig a vállalat szakértői. A kiszámíthatatlan és szélsőséges, csapadékmentes időjárás ráirányította a figyelmet arra, hogy az elmúlt évtizedek alatt berögzült technológiák kevésbé hatékonyak a fenntartható gazdálkodás szempontjából. Ezért szükséges újabb talajművelési eljárásokat bevezetni, amellyel a talajegészség fokozható és a termőképesség növelhető.

A KITE Zrt. bemutatója genetikai fajta, hibrid és technológiai szemlével folytatódott, melyen kalászos és repce állományt, valamint a tavasszal vetett kultúrák aktuális állapotát tekinthették meg a látogatók. A precíziós gazdálkodást támogató erő- és munkagépek mozgó gépbemutatója idén is nagy sikernek örvendett, ahol a KITE Zrt. rendezvényén először mutatkozott be a MONOSEM MULTICROP 6 soros vezérelt sorközművelő kultivátor és a MONOSEM VALOTERRA 6 soros szemenkénti vetőgép, melyek már 2024 júniusától megtalálhatók a KITE portfóliójában. A több mint 75 éves francia Monosem célja, hogy innovatív agronómiai megoldásokkal kiaknázza a vetőmagokban rejlő potenciált a hatékony és fenntartható gazdálkodás érdekében. A Monosem vetéstechnológiai újításai és a KITE Zrt. precíziós gazdálkodási fejlesztései új távlatokat nyitnak a vetés terén. A Monosem gépek iránti bizalmat a megbízhatóság, tartósság, stabil teljesítmény és folyamatos technológiai újítások alapozzák meg.

Tavaly óta az Európai Unió a megreformált KAP korábbi célkitűzései mellett az EU környezetvédelmi és éghajlat-politikai céljaira is kiemelt hangsúlyt fektet, annak érdekében, hogy fenntarthatóbbá tegye a tagállamok mezőgazdaságát. A támogatások feltételeinek gyakorlati megoldásai a szántóföldön kerültek bemutatásra.

A gazdaságokban egyre nagyobb teret nyernek a biológiai és mikrobiológiai készítmények. A mikrobákat, mikroorganizmusokat tartalmazó termékek sikere a természetességen alapul, hiszen a növénnyel szimbiózisban élő baktériumok támogatják az állományok fejlődését és a nagyobb terméshozamok elérését. Ezenkívül a baktériumok hatékonyabbá teszik a tápanyagfelvételt, továbbá optimalizálják a vízfelhasználást, ezáltal javítják növények aszály- és stressztűrő képességét.

A tápanyag-utánpótlásban szintén új lehetőségek tárházát sorakoztatta fel a KITE Zrt., köztük saját termékként az UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, valamint a Limus® Clear-t, egy kiváló hatékonyságú ureázgátlót.

Az éghajlati változások okozta szélsőségek közül az aszály az egyik, ami leginkább veszélyezteti a termésbiztonságot és felveti a kérdést, hogy hogyan tudjuk költséghatékonyan öntözni a szántóföldi kultúrákat. Erre hozta válaszul a KITE Zrt. az öntözési módszerek egyik leghatékonyabb és legtakarékosabb formáját, a talajfelszín alatti SDI mikroöntözést, amellyel kis adagokban, kis intenzitással a gyökérzónába jut az öntözővíz és ezzel együtt a vízbe kevert tápanyag. A párolgás és a leszivárgás miatti vízveszteség nem számottevő, így a kijuttatott vízmennyiség teljes egészében a növény igényeinek kielégítését szolgálja. A rendezvény keretein belül a VALMONT márka felszín feletti energiatakarékos önjáró öntözési berendezései is bemutatásra kerültek.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés