Keresés
Close this search box.

Gazdálkodás

Szántóföld

Kukorica fajtabemutató a 33. Bábolnai Gazdanapokon

A 33. Bábolnai Gazdanapokra, ebben az évben áprilisban elvetett kukoricahibridek állapota sokat változott a bemutatósorban. A nemesítőházak szakemberei és dr. Kiss Erzsébet, a rendezvény fajtabemutatójának szakmai vezetője sokat aggódott a szélsőséges időjárás miatt. Szinte a porba kellett elvetni a kukoricát, így a kelés is nehezen indult, majd jöttek a madár kártételek, ezt követően a nagyon hosszan tartó aszály. A jelenlegi állapotról győződtünk meg július végén, és megkértük a téma szakmai vezetőjét, foglalja össze lapunknak a bemutatásra kerülő hibridek jellemzőit, különbségeit, valamint a gazdanapok fajtabemutatójának menetét.

Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét – visszatérve a régi hagyományokhoz – lesz fajtabemutató a 33. Bábolnai Gazdanapokon. A nemesítők 3-4, az általuk legígéretesebbnek tartott hibridjükkel jelentkeztek erre a szakmai eseményre, így nyolc nemesítőház 33 hibridjének tulajdonságaival ismerkedhetnek meg a látogatók a szeptember 10–12. közötti kiállításon.

– Az idei év valóban próbára tette a hibrideket. Főleg a tavaszi időszak volt kifejezetten aszályos, ami végül egészen júniusig elhúzódott itt Bábolnán is. Már a vetést követően aggódni kezdtünk, hiszen a kelés nem volt egyöntetű, főként a parcellák elején voltak kelési hiányosságok. Szerencsénkre június elejére megérkezett a várva várt eső, és azóta szép ütemben fejlődik a kukorica. Az utóbbi két hétben is többször megázott az állomány, ami kiváltképp jót tett a kukorica fejlődésének, és a napokban megindult virágzásnak. Mint Kiss Erzsébet elmondta: az elmúlt években rohamos léptekben gyorsult fel a kukorica nemesítése. A világon jegyzett legismertebb nemesítőházak Magyarországon is megtalálhatók, és valamennyien szeretnék eladni termékeiket, emiatt nagy a verseny a piacon. Mindennek a haszonélvezői azonban maguk a gazdák, hiszen így egyre nagyobb kínálatból választhatnak. Jelenleg Magyarországon több ezer kukoricahibridből választhatnak – csak a Nemzeti Fajtajegyzékben több mint 400 szerepel –, ezért a fajtaválasztás során fontos, hogy olyat válasszunk, amelyet ismerünk. A tudatos fajtaválasztás során elengedhetetlen a kellő fajtaismeret és a szakértelem. Ismerni kell a fajták közötti különbségeket ahhoz, hogy tulajdonságaikat hasznosítani tudjuk, A termőképesség mellett nagyon fontos a termésbiztonság ismerete, melynek alapvető kritériuma a megfelelő stressztűrő-képesség, azon belül is az aszálytűrő-képesség, ami pedig az időjárás-változás miatt az elmúlt években kiemelten fontos tényezővé vált. A termésbiztonságot befolyásolja még a fajta betegségellenálló- képessége, és még számos más egyéb tulajdonság, így például a teljesség igénye nélkül a tőszámokra vagy a tőegyenetlenségeire, a vetésidőkre, a korai és a késői fagyokra való kompenzációs képesség, vagy a szárszilárdság. A vetésidő optimumok tekintetében nagyok az eltérések a fajták között, ami kapcsolatban áll a hibridek korai hidegtűrésével. Nagy a különbség a fajták fejlődési intenzitása között is, ami azért lényeges, mert befolyásolja a virágzási stádium elérését. Ez minél hamarabb kezdődik, annál könnyebben elkerülhetők a nagy nyári aszályos időszakok. Mint már mondtam, a fajták között jelentősek a különbségek az aszálytűrést illetően, ahogyan a vízleadásban is. Összességben ezek a legfontosabb tényezők, amelyek meghatározzák az elérhető termésszintet.

A gazdáknak tisztában kell lenniük azzal, milyen célra választják az adott fajtát. Például ha szemesként akarják értékesíteni, akkor olyan fajtát kell keresniük, amelyek a leggyorsabb vízleadók, hogy a szárításra a lehető legkevesebbet kelljen költeniük.

– Az idei évben 8 jól ismert és közkedvelt nemesítőház gondolta úgy, hogy „megmérettetik” magukat Bábolnán. Meg kell vallani, kissé megcsúsztunk a meghirdetéssel, ami miatt több nemesítőház már másként tervezett. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a koronavírus-járvány átírta a helyzetet, és jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a Bábolnai Gazdanapokon lesz idén az egyedüli lehetőség arra, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a nemesítőházak legújabb kínálataival. Érdemes lenne a gazdáknak ezzel a különleges lehetőséggel élniük, hiszen személyesen, akár kérdéseket intézve a nemesítőkhöz, sokkal egyszerűbben és jobban megismerhetik az új hibrideket, sokkal jobban, mint brossúrákból, katalógusokból vagy az internetről szerzett információkból.

Az idén harminchárom hibridet vetettünk el. Szándékosan korlátoztuk a fajtaszámot, hogy az érdeklődők figyelmét fenntartsuk. Ezáltal talán jobban oda tudnak figyelni a fajta- ismertetésekre, a tanácsokra, melyek a fajtákkal kapcsolatban elhangzanak, hiszen a fajtaismeret szerepe az utóbbi években felértékelődött.

A gazdák sokszor megtapasztalták már, hogy fajtaválasztás nagyon körültekintő és komoly szakismeretet igénylő feladat. Nekünk, a fajtakísérletekkel foglalkozó szakértőknek pedig az a feladatunk, hogy ezt a nehéz döntést a fajtakiválasztás során megkönnyítsük.

Nagyon várunk mindenkit Bábolnára szeptember 10–12. között, hogy a gyakorlati helyszínen személyesen tudjunk beszélgetni az egyes kukoricahibridekről és azok teljesítményeiről.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés