Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Kertészet

Vajon mi a komposztálás titka?

A komposztálás a természet csodás metamorfózisa, amelynek során a szerves hulladék lebomlik, és tápanyagdús növényi trágyává, azaz komposzttá alakul. Nemcsak a hulladékcsökkentésben lehet segítségünkre, a folyamattal támogathatjuk a természet önmegújító képességét, az érett komposzttal pedig kertünk, növényeink kondícióját. De hogyan megy végbe ez az átalakulás? A komposztálásról szóló cikksorozatunk soron következő részében most erről rántjuk le a leplet. Senki ne mondjon le arról, hogy a tettek mezejére lépjen, mert bár a komposztálás elméletben összetett és sokszereplős folyamat, a gyakorlatban közel sem bonyolult, ha engedjük, hogy a természet tegye a dolgát.

Hulladékból tápanyag: mi szükséges a komposztáláshoz?

Ahhoz, hogy a szerves (növényi) hulladék humuszképző anyagokban gazdag trágyává alakuljon, tulajdonképp két elemi anyag szükséges: víz és oxigén. Szerencsére mindkettő rendelkezésünkre áll természetes formában, így különösen sok emberi beavatkozást nem igényel, ha a szabad ég alatt komposztálunk. A lakásban történő komposztálás ettől kicsit eltér, erről itt és itt olvashattok részletesen.

A levegő és a nedvesség azon jótékony mikroorganizmusok tevékenységéhez szükséges, melyek az átalakító munka dandárját végzik. A komposztálás egy lassú korhadási folyamat, amely során az aerob (oxigénnel táplálkozó) baktériumok jutnak kiemelt szerephez, szemben a rothadással, amely légmentes környezetben, az anaerob baktériumok tevékenysége révén valósul meg. (A hulladék ez utóbbi esetben is átalakul, ám az eredmény más lesz.) A nedves környezet is a jótékony mikroorganizmusok munkáját támogatja, ugyanakkor a túl sok nedvesség már a rothadást segíti elő.

Egy kültéri nyitott komposztáló esetében sok beavatkozást nem igényel, hogy végbemenjen az átalakulás.
Kép: MÁS Kert

Általánosságban elmondható, hogy egy alulról-felülről nyitott, szabadtéri komposztáló vagy komposztdomb nem igényli külön a víz- és a levegőháztartás szabályozását. A kellő nedvességről a friss zöld hulladék, valamint a csapadék gondoskodik, alul pedig távozhat a szükségtelen mennyiség. A megfelelő oxigénellátás a nyitott komposztáló esetében szintén megoldott, ha szükséges, akkor a hulladék átforgatásával javíthatunk rajta.

A szén és a nitrogén optimális aránya

Valójában az egymásra kupacolt szerves hulladék előbb utóbb átalakul különösebb beavatkozás nélkül is. Ám ha nagyon szakszerűen szeretnénk komposztálni, és gyorsítani kívánjuk a folyamatot, akkor ezt a szén és a nitrogén kedvező arányának beállításával érhetjük el. A mikrofauna számára ez az optimális arány 30–25:1 a szén javára. Ez ne ijesszen meg senkit, nem kell bonyolult matematikai egyenleteket megoldani, hogy megteremtsük az ideális közeget, elég hozzá néhány fő szabályt követnünk és hagyatkozni az érzékszerveinkre.

Ránézésre is zöld, magas nitrogéntartalmú hulladék a frissen vágott fű vagy a tavaszi gyepszellőztetés mohás mellékterméke.
Kép: MÁS Kert

A szerves hulladék szén- és nitrogéntartalma szabad szemmel „megsaccolható”: a barna színű, szárazabb részek (pl. ágak, gallyak, szalma) magasabb széntartalmúak, a ránézésre zöld színű, lédúsabb növényi hulladék (pl. vágott fű, konyhai hulladék, zöldségmaradvány) képviseli a nitrogéndúsabb komponenst. Ha túl magas a komposzt nitrogéntartalma, az elősegítheti a rothadást, a magasabb széntartalom viszont lelassítja a komposztálódás folyamatát.

A gyakorlatban a legegyszerűbb azt az egyszerű szabályt követnünk, hogy a barna hulladék ne haladja meg a teljes hulladék egyharmadát. Ugyanakkor itt is igaz, ami általában főzéskor: minél többféle anyagot vegyítünk, annál kielégítőbb lesz a végeredmény. Viszonyításképp néhány gyakran használt összetevő szén-nitrogén aránya: faforgács 400:1, szalma 70:1, friss avar 30:1, száraz avar 25:1, kávézacc 20:1, frissen vágott fű 15:1, konyhai hulladék 12:1.

A száraz avar szén-nitrogén aránya ahhoz is tökéletes, hogy külön komposztáljuk.
Kép: MÁS Kert

A komposztdomb titkos lakói: a mikroorganizmusok

A komposzt érésében a legfontosabb szerephez a szabad szemmel nem látható mikroszervezetek jutnak: aerob és anaerob baktériumok, gombák, sugárgombák, algák és protozonok (egysejtűek). A komposztálódás különböző fázisaiban más-más baktériumtörzsek veszik át egymástól a stafétát. A komposztálódás folyamatát így 4 olyan szakaszra bonthatjuk, amelyek a komposztdomb maghőmérsékletét is meghatározzák:

  • A rövid (pár napos) bevezető szakaszban az optimális körülmények közé kerülő mikroorganizmusok nagy sebességgel szaporodni kezdenek.
  • lebomlási (termofil) szakaszban a mezofil mikroorganizmusok dolgoznak, melyek intenzív anyagcseréjének hatására a hőmérséklet jelentősen emelkedik. Megkezdődik a zsírok, a fehérjék, a cukor és a keményítő bontása. 50 °C felett a mezofil baktériumok nagy számban pusztulnak, ezzel párhuzamosan szaporodnak a termofil mikroorganizmusok, melyek a következő, azaz az átalakulási (mezofil) szakaszban jutnak főszerephez.
  • Az átalakulási (mezofil) szakaszban a komposzt hőmérséklete jelentősen lecsökken, a mikroorganizmusok megkezdik a nehezen bontható lignin (cellulóz) bontását.
  • Az utolsó, érési szakaszban a szerves anyagok humifikálódnak, a hőmérséklet 15 és 20 °C közé esik, ami a pszikrofil (hidegkedvelő) baktériumok és penészgombák tevékenységének kedvez. Eredményképp stabil humuszanyagok, huminsavak képződnek.

Bár mozgalmas életük láthatatlan marad, ezek a parányi élőlények remekül végzik a dolgukat a komposztálóban, nekünk pedig leginkább a türelmes várakozás jut, amíg a munkájuk végére nem érnek. Mindaz, amit a fenti folyamatból valójában érzékelhetünk, az, hogy a komposztáló tartalma jelentősen összeesik, térfogata lecsökken, a szabad szemmel kivehető növényi részek szinte teljesen eltűnnek. Végeredményképp sötétbarna, földszerű anyag keletkezik, amelynek illata is a friss földhöz hasonló, ám minden jóságot tartalmaz, amelyre kertünknek, növényeinknek szüksége lehet.

A rózsabogárpajorok hasznos segítőink a komposztban.
Kép: MÁS Kert

Önkéntes segítőink, a giliszták és pajorok

A folyamat utolsó, érési szakaszába bekapcsolódnak egyéb magasabb rendű élőlények is, melyek segítenek az aprításban, a keverésben; munkájukkal elsősorban az érett komposzt fizikai jellemzőit határozzák meg. Ne lepődjünk hát meg, ha beletúrva a friss komposztba azt tapasztaljuk, hogy hemzseg a „bogaraktól”. Fontos, hogy ezek az élőlények kizárólag élettelen növényi részekkel táplálkoznak, számunkra hasznos munkát végeznek, és bár lehet, hogy nem túl vonzók, semmiképp ne bántsuk őket!

A komposztdomb legismertebb lakója a földigiliszta. Jótékony talajmunkásként régóta népszerű, Kleopátra szent állattá is nyilvánította ezért. Rajta kívül felbukkanhatnak még a komposztálóban hangyák, ászkarákok, százlábúak, ugróvillások, pajorok, sőt akár sündisznó is fészket verhet a kupac aljában. A komposztdomb jellemző és látványos állatkája a rózsabogár lárvája, egyes példányok egészen kikerekednek tavaszra, így első látásra az újdonsült komposztmesterekben viszolygást kelthetnek. Ismét megjegyzem, hogy nagyon hasznos segítőink, igyekezzünk hát legyőzni a késztetést, hogy kárt tegyünk bennük! Az érett komposzt kinyerését követően célszerű visszatelepíteni őket a komposztálóba, hogy folytathassák jótékony munkájukat.

A cserebogárpajor az egyedüli kártékony lárva, a komposztálóban nem sűrűn fordul elő.
Kép: MÁS Kert

Kezdő hobbikertészként a rózsabogárpajort nem nehéz összekeverni a cserebogárpajorral, amely az egyetlen „nem kertbarát” lárva a többi között, tekintve, hogy a növények gyökereit rágcsálja. Kinézetükben különbség, hogy a cserebogárpajor erős szájszervvel és hosszú lábakkal büszkélkedhet, ugyanakkor tipikus élőhelye nem a komposztdomb. Elvétve találkozhatunk viszont a komposztálóban is szarvasbogár- vagy orrszarvúbogár-lárvával, ők korhadt farészeket fogyasztanak, szintén nem kártékonyak, ráadásul védett állatok. Mindenképp tájékozódjunk tehát, mielőtt nagy „lárvátlanításba” kezdenénk a komposztáló körül (vagy a kert bármely szegletén)! Ehhez segítségképp ebben a cikkben olvashattok részletesen a kertben felbukkanó hasznos pajorokról és ezek megkülönböztető jegyeiről.

Mindazonáltal a komposztálás segítségünkre lehet abban is, hogy ezeket a hasznos élőlényeket a kertben felszaporítsuk. Az egészséges ökoszisztéma a biológiai sokszínűségen alapszik, és ez igaz kertünk, környezetünk élővilágára is. Ebben a rendszerben fontos szerephez jutnak a komposztdomb kevésbé vonzó állatkái is, melyek a kártevők megfékezésében is segítségünkre lehetnek, és jelenlétükkel hozzájárulnak az ökológiai egyensúly fenntartásához.

Agrotrend.hu/ greendex

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés