Keresés
Close this search box.

Kertészet

Hatalmasat kaszált, aki ezt a zöldséget vetette

Jelentősen nőtt a fogyasztói ára az elmúlt hónapokban több zöldségnek, így például a sárgarépának is, ami most már 480 és 580 forintos kilónkénti áron kapható itthon. Az áremelkedés mögött több tényező is áll.

A zöldségek fogyasztói árai az Európai Unión belül egy legalább öt éves folyamat eredményeképpen és több tényező következtében emelkedtek a mostani magasságokba – mondta el az InfoRádiónak Varga István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.

A szakmai szervezet vezető tisztségviselője szerint így a jelenlegi költségekből egy 30 százalékos költségnövekedés az konkrétan csak a termelési költségek emelkedése miatt következett be. Ehhez hozzájöttek még a kiskereskedelmi láncok költségei is, hiszen ott is egy alapvető drágulás következett be. Az árnövekedésben benne volt az az általánosan elfogadott munkabér növekedés is, ami olyan 16 százalékos volt.

Fotó: wikimedia

A FruitWeb alelnöke ugyanakkor azt is elmondta, hogy a konkrétan a sárgarépa esetében nagyon sok egyéb összetevője van a jelenlegi magas árnak. Az egyik ok az az, hogy a tavalyi évben volt az évszázad aszálya. Ez 25-30%-os termelés kiesést okozott. Ugyanakkor alapvetően most per pillanat egész Európában van egy általános költség kiegyenlítődés is. Ez az általános költség kiegyenlítődés ez azt jelenti hogy teljesen mindegy, hogy most Spanyolországról, Franciaországról vagy Magyarországról beszélünk. A költségek ugyanazok. Mindenhol ugyanannyiért veszem meg a traktort, ugyanannyiért veszem meg az alkatrészeket, ugyanannyiért vásárolom meg a vetőmagot, a műtrágyát, a növényvédő szereket. Az öntözés is megdrágult. Mi az öntözéssel Magyarországon még tudunk rendelkezni, de vannak olyan országok, mint például Spanyolország vagy akár Hollandia, ahol viszont most már korlátozzák az öntözést. Van tehát egy klimatikus változás is. Ezek a tényezők együttesen adják össze azt, hogy hogyan alakul ki a magasabb ár a piacon.

Az ágazati szakmai szervezet képviselője kiemelte, hogy konkrétan a sárgarépa esetében, most olyan 400 és 580 forint között vannak a kiskereskedelmi láncokban az árak.

Ez az ár attól függ, hogy az mennyi olyan rárakodó plusz extra költséget tartalmaz, mint a csomagolóanyag vagy például a mosás.

Varga István szerint egyébként a geopolitikai és a klimatikus viszonyok alakulásától eltekintve jelenleg nem várható a zöldségek árában extrém áremelkedés.

Egy olyan 15-20 százalék körüli áringadozás azonban előfordulhat árufeltorlódás vagy időszakos áruhiány miatt. Jelenleg a zöldségpiacon Európában egy általános egyensúlyi állapot van. Van egy egészséges kereslet. Van egy egészséges kínálat. Bár ugyanakkor az is igaz, hogy csökken a termőterület Európa-szerte, mivel a gazdálkodók egyre nehezebben döntik el, hogy érdemes-e nekik befektetni egy 15-20 hektáros zöldség ültetvénybe 60-80 vagy 100 ezer eurót – mondta el az InfoRádiónak Varga István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.

agrotrend.hu / Infostart

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés