Keresés
Close this search box.

Állattenyésztés

Rájuk jár a rúd, de ettől függetlenül versenyképes a baromfi ágazat

Madárinfluenza, égbe szökő takarmányárak, kontroll nélküli import: ezek voltak az európai baromfiágazat legnagyobb kihívásai az elmúlt években. Habár a takarmányárak stabilizálódni látszanak, a tenyésztők nem ússzák meg a körömrágást: a szektor nagy kérdése jelenleg az európai zöld átállás. Az ágazat teljes mértékben megfelel mind integrációban, mind versenyképességben ezeknek a feltételeknek, ezért gyorsabban reagálni másokhoz képest, hiszen megfelelő tőkével és erővel rendelkezik ahhoz, hogy ezeket az előírásokat betartsa.

Nem is lenne baj, ha minden unióba érkező termékre ugyanezek az előírások vonatkoznának, hiszen akkor a magyar baromfiágazat a leginkább versenyképesebben tehetné a dolgát, de az nem korrekt, hogy miközben a magyar baromfisok az előírásoknak megfelelően teszik a dolgukat, az importtermékre semmi nem vonatkozik. Ezért annak az önköltsége olcsóbb és kiszorítja a magyar terméket az európai piacról. Ezért kell megfogalmazni azt a szabályt, hogy minden, az unióba kerülő termékre ugyanaz a termeltetési és minőségi szabály vonatkozzon.

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke szerint sok tényező miatt emelkedett a baromfihús ára. A fogyasztói árak alakulását nem a termelői költségek határozzák meg, hanem a kereslet és a kínálat egyensúlya, valamint hogy idehaza vagy az unióban mennyi lesz a kínálati mennyiség, így a Dél-Amerikából beérkező baromfihús importja, vagy mennyi csirkehúst szállít Ukrajna? Ezek érdemben növelik a baromfihús mennyiséget az unióban. Kínálati verseny lesz és lefelé mozdulnak az árak -tette hozzá.

Az elnök beszámolt a madárinfluenza elleni védekezésről is, amely szerint áprilisban több vármegyében újra felütötte a fejét a vírus, ezért ezeken a helyeken korlátozások vannak bevezetve és egész évben figyelni kell a veszélyre, mert tartani kell a járvány újabb kitörésétől, ugyanis ez a vírus már nem csak a korábbi megszokott időpontokban jelenik meg, hanem folyamatosan.

Egyszerre lélegezhetnek fel a gazdák és a vásárlók: habár jelentősen csökkenta baromfi termékek ára, és a madárinfluenza is komoly károkat okoz, a magyar ágazat így is képes volt növelni az exportját. Mitől lehet az, hogy amíg az állattenyésztés nehezebb időket él, addig amagyar baromfi tenyésztők sikereket könyvelhetnek el?

A terméktanács elnöke úgy látja, hogy a hazai baromfiágazat elemi érdeke lenne az ukrán import visszaszorítása. Ágazati szempontból az volna a kedvező ezért, ha Ukrajna valamilyen korlátozás alá esne bizonyos termékkategóriák esetében, amelybe beletartoznának a baromfitermékek, így a hús és az étkezési tojás is.

A korábbi kvótamennyiségeknek megfelelő, vámmentes tételek beérkezése esetén stabilizálódnának az árak, ezért nem valószínű, hogy nagyságrendi növekedés, vagy csökkenés történhet, inkább megnyugodhatna a piac. Ennek köszönhetően megindulhatna a kereslet, ami jótékonyan hatna a baromfihús termelők egészére.

 

 

Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés