Természet

Újabb pásztorgémek tűntek fel a Körös-Maros Nemzeti Parkban

A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Cserebökényi puszták különleges madárvédelmi területen pásztorgémeket figyeltünk meg. Október közepén a Veker-éri halastavakon egy lecsapolt tómederben egy példányt, majd október végén Nagytőke-Szikháton nyolc példányt láttunk.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park / Őze Péter

A pásztorgém fehér színű, kisebb testű, rövidcsőrű gém. Költési időben a fejtető, a mell és hátának egy része narancssárga színűvé válik. Eredetileg az afrikai szavannákon élt, majd sikeres terjeszkedést követően, több kontinensen is költőfajként jelent meg.

Hozzánk a mediterrán régióból érkezett. Előbb csak kóborlóként tűnt fel, majd 2011-ben a Hortobágyon sikerült bizonyítani az első költését is. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Kenderesszigeti-halastavakon 2017-ben költött első alkalommal. A Kis-Sárréten 2021-ben két pár, 2022-ben 3 pár, 2023-ban pedig már öt pár költött. 2024-ben nem került elő költőfajként.

Cserebökény térségében a pásztorgémnek csak néhány dokumentált előfordulása volt ismert, ezért is örültünk meg a halastó medrében nagy kócsagokkal, szürke gémekkel és sirályokkal mutatkozó első pásztorgémnek. Később, október 28-án, Szikháton, a legeltetett szarvasmarhák itatóhelyén szállt le nyolc példány. A marhák közelében, az itatóvályúk mellett táplálkoztak. Különleges látvány volt, ahogyan zsákmányszerzés közben úgy mozogtak, mintha táncot jártak volna. Egy példányon jelölőgyűrűk is voltak: bal lábán egy ornitológiai fémgyűrű, jobb lábán pedig egy háromjegyű kódot tartalmazó, színes gyűrű. Az utóbbi alapján az MME Monitoring Központja megállapította, hogy a pásztorgémet idén júniusban, a szegedi Fehér-tavon gyűrűzték.

A pásztorgém vízi rovarokkal és egyéb vízi szervezetekkel táplálkozik. Gyakran a legelő háziállatokat követi, és az általuk felvert kisebb-nagyobb rovarokat, főként sáskákat fogyasztja.

A kiemelt kép forrása Körös-Maros Nemzeti Park / Őze Péter.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés