Természet

Tatán továbbra is sok vadlúd tartózkodik

Sikeres volt a tatai Öreg-tó környékén a Csendes Szilveszter kezdeményezés, a ludak 90%-a maradt a tavon, így most januárban a számuk elérte a 19 ezret.

A legtöbben novemberben, a Tatai Vadlúdsokadalom idején és a rendezvény környékén látogatnak el Tatára, hogy megcsodálják a napnyugtakor behúzó vadludak sokaságát.

A korábbi években a szilveszteri durrogtatás sajnos sok madarat elijesztett, volt, amikor az összes vadlúd hetekre eltűnt a tótól, ezért januárban csak kevés ludat lehetett látni.

2018-ban civil kezdeményezés nyomán az önkormányzat időszakos tűzijátékkorlátozást rendelt el november 1. és február 28. között. Azóta évről évre így van ez az Öreg-tó környékén, sőt, szilveszter éjszakáján járőrözést is szerveznek.

Idén százan vettek részt ezen a különleges évzáró sétán, és nemcsak helyből, de távoli településekről is érkeztek önkéntes járőrök.

Hála a Csendes Szilveszternek, a vadludak 90%-a maradt a tavon, így aki most jár Tatán, annak érdemes jól felöltözni, és kitartani napnyugtáig. Akkor húznak be ugyanis a környékbeli táplálkozóhelyekről a ludak tömegei, hogy az éjszakát a ragadozóktól biztos távolságban, a tó vizén töltsék.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés