Természet

Rekordszámú tavaszi hérics virágzik a Kígyósi-pusztán

A napokban 467 tő virágzó tavaszi héricset számoltunk a Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén. Ez a mennyiség jóval meghaladja a korábbi évek adatait.

Forrás: pixabay.com

Az első virágok már február végén megjelentek, köszönhetően az akkori enyhe időjárásnak. Ezek a példányok azonban a csapadékhiány miatt még nagyon alacsonyak voltak. A márciusi bőséges csapadék hatására a hónap végére a tövek szépen megerősödtek és beindult a teljes virágzás. A számláláskor 467 virágzó tövet találtunk, ami lényegesen több, mint a korábbi években volt.

Ezen a területen 1997-ben még csak 15 tő jelenlétét jelezte cikkében Kertész Éva botanikus az Apáti út melletti mezsgyében. Az állomány azóta szinte folyamatosan emelkedett, s a mezsgyéből a gyep belső része felé is behúzódott. Ezen kívül a mezsgyéből szedett magok szomszédos területekre szórása is segített az állomány növekedésében.

A tavaszi hérics védett növény. Aranyszínű, sárga virágai igen látványosak, átmérőjük eléri a 3-6 centimétert. A virágzás rendszerint március közepén kezdődik, és egészen májusig eltarthat.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés