Természet

MME: február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket a beporzó rovarok védelméért

Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a “méhecskehoteleket” vagy más néven “darázsgarázsokat“, amelyekkel már kora tavasztól hatékonyan lehet segíteni a magányosan élő méhek és darazsak szaporodását – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-t.

Az egyesület tájékoztatója szerint a magányos fajok között sok olyan van, amelyik ujjnyinál vékonyabb járatok, azaz bölcsőkamrák védelmére bízza utódait. Ezekbe a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak megbénított ízeltlábúakat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar átrágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Forrás: pixabay.com

Ilyen bölcsőkamra nagyon egyszerűen biztosítható számukra az erkélyre, ablakpárkányra, virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecskehotellel, másik nevén darázsgarázzsal. Ez a természetvédelmi eszköz legegyszerűbben 10-4 milliméter átmérőjű furatokkal lyuggatott tűzifa kugliból készíthető el

– hívja fel a figyelmet az egyesület.

Az MME kiemelte: az új méhecskehoteleket érdemes február második felében – március elején kirakni esőtől védett helyre (eresz alja, ablak- és erkélybeugró, tornác), keleti-déli tájolással, hogy közvetlen napsütés is érje.

A természetvédők szerint a méhecske hotelek, amelyek akár óvodai foglalkozás, iskolai óra, szakkör keretében is elkészíthetők, márciustól május végéig, június közepéig a legforgalmasabbak. A rovarokat akár centiméternyi távolságról is megfigyelhetik az állatbarátok.

A kezdeményezésről további részletek az MME honlapján, a https://www.mme.hu/darazsgarazs-vagy-mehecskehotel linken olvashatók.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés